Leitner János timpanonos úrilakja Pentelén

A Magyar úti ház történetének felfedezéséhez vissza kell utaznunk a mezővárosi időkbe. Dunapentele egyik leggazdagabb birtokosa az 1850-es években az a kistemetőben nyugvó Leitner János volt, aki a főutcán építtette fel timpanonos úrilakját, melynek utcafronti része máshogy nézett ki, végső formáját csak jóval később nyerte el. 

Régi idők emlékezete

Leitner az 1850-es évek végére három egész és egy negyed telek tulajdonosa volt, tanyáját a dunaföldvári országút bal oldalán építtette fel.
További kutatások tárgyát képezik a következő évtizedek, mivel nem ismert, hogy kik éltek a házban. A századforduló környéki években Hegedűs Károly, állatorvos lakott itt és a ház külsője még a Leitner-féle időket idézte és gondosan ápolt park vette körül.
Egy adásvételi szerződés tanúsága szerint a házat 1938. április 4-én vásárolta meg Pajzs Miklósné földbirtokos, boconádi lakos 13 ezer pengőért. A következő években kerülhetett sor a nagy átalakításokra, melyekből talán a leglátványosabb az utcafrontot érintő módosítás: a három utcafronti ablakkal elnyerte végső formáját a ház. Jakóné Fekete Teri néni szerint a család a rácalmási Pajzs család egyik ága, és Északnyugat-Magyarországról települtek ide.
Utolsó ismert tulajdonosa a Mayer család volt, itt működött Mayer Károly autószerelő műhelye – a ma élők közül talán a legtöbben erre emlékeznek. Az utolsó lakók elhunyta óta lakatlan, romos állapotban van az épület.

A rejtőzködő szépség

Néhány évvel ezelőtt engedéllyel lehetőségem volt bemenni a házba és kollégáimmal átvizsgálhattam a hátrahagyott tárgyakat. Utolsó tulajdonosai alatt az épület három hálószobával, nappalival, fogadó helyiségekkel és kamrával rendelkezett. Mindezek mellett egy kisebb és egy nagyobb konyhát, valamint egy kisebb és egy nagyobb fürdőszobát találtunk benne. Az udvari oldalon fut végig a veranda. A tárolóhelyiségeket és a műhelyt a Mayer család építtette a házhoz. A padlásfeljáró az egyik külső helyiségből nyílik, az udvar közepén pedig a pincelejárat található, azonban ezt nem lehet biztonságosan megközelíteni.
Joggal kérdezi az olvasó, hogy mi mindent lehetett itt találni. Hogy csak néhány dolgot említsek: főleg a XX. század második feléből származó bútorok és ruhák maradtak hátra, de szép számmal akadtak konyhafelszerelések, használati tárgyak is. Muzeológusként fontosnak tartom a hátrahagyott iratokat, melyek segítségével már a XX. század első évtizedeibe is betekintést nyerhetünk. 
A fentebb említett adásvételi szerződés mellett kezünkbe akadtak régi biztosítási dokumentumok, levelek, orvosi receptek, kézzel írott feljegyzések; a későbbi időszakból pedig már képes levelezőlapok és az autószerelő műhely működéséről tanúskodó iratok (különféle hirdetések, szóróanyagok) is.

Kronászt Margit történész-muzeológus
(Címlap- és nyitókép: Intercisa Múzeum történeti gyűjtemény; a belső oldali fotó a szerző felvétele)