Csobbanj velük az éjszakába! (galériával)
Kiváló hangulat és igazi tömegvonzás jellemezte a Strandok Éjszakája helyi megmozdulását az élményfürdőben – százak maradtak a holdfényvarázsra szombaton este.
Idén is nagy sikerrel csatlakozott a Strandok Éjszakája országos kezdeményezéséhez az Aquantis Élményfürdő – múlt szombaton hódolhattak a fürdőzés élményének a vendégek.
Százakat vonzott
A napi vendéglétszám sem volt gyenge, a kánikula sokakat csábított a rekreációs bázis medencéibe – mint Gráczer Erika, az élményfürdő munkatárasa elmondta, a délutáni csúcsidőszakban a megtelt tábla kihelyezését is fontolgatták, hiszen mintegy 800 vendéget regisztráltak. Estére csappant ugyan a létszám, de így is százak hódoltak a fürdőélménynek: kilenc óra előtt közel 400 vendég volt, de a fürdő munkatársai elárultak, folyamatosan érkeztek az új látogatók; ők már célzottan az esti csobbanás híveiként:
– Örömmel csatlakoztunk az országos kezdeményezéshez, és egyértelműen pozitívan fogadta a közönség, hogy az élményfürdő a szokásosnál hosszabb nyitva tartással, egészen este fél tizenkettőig várja a vendégeket. Nap közben is sokan voltak a meleg miatt, de új vendégkör jött késő délután. Családok is, fiatalok is, ők már egyértelműen az esti program, a hosszabb nyitva tartás kedvéért, arra időzítve érkeztek. Nagyon örülünk, hogy ezúttal is több százan választották szombat esti programként a Strandok Éjszakáját!
A közönség körében kora este még rengeteg családos vendég volt – érdekes adalék, hogy a pancsoló medence helyett inkább a szülőket boldogították –, és sok família jelezte is kérdésemre, hogy estébe nyúlóan kitartanak. Badi Katalin például a medencében hűsölve mesélte, hogy öt ifjú vendéget kísért a megmozdulásra, és elhatározott szándékuk, hogy a lehető legtovább maradnak.
Csobbanások így is, úgy is
Sokan választották a belső medenceteret is – itt szürkületkor még szintén erős volt a familiáris jelenlét –, de a naplemente meg a sokasodó felhők sem tántorították a csúszdamedence meg a trambulin vendégeit. Itt mesélte egy másik vendég, Györki Péterné, hogy bár előzetesen nem figyelték a híradásokat, de amikor megtudták, hogy belebotlottak a Strandok Éjszakája kezdeményezésébe, a „fiatalsággal” együtt eldöntötték, hogy késő estig élvezik a fürdő szolgáltatásait.
És ha már fiatalság: egyértelműen az ifjak adták az éjszakába nyúló akció törzsgárdáját, a fickók jaszkariztak, a csajok nevettek, a csúszdáknál is nagy bandázást tapasztaltunk. Az ifjabb korosztály egyik képviselője, Lukács Zsombor Zsolt kérdésemre megerősítette, késő délután, baráti branccsal érkezett, és állítása szerint az utolsó távozók között lesznek. Mondandóját a medence széléről kivitelezett pompás hátraszaltóval nyomatékosította.
Összességében bátran állítható, hogy a szombati akció nagy élmény volt – ugyanakkor az sem kérdés, hogy még több programelemmel, kísérőrendezvénnyel még nagyobb durranást lehetne varázsolni; a helyszín adott, és az is biztos, hogy igény lenne rá.
De persze már az éjszakai, holdfényvarázzsal körített csobbanás is szép sikert hozott – a megmozdulásról meséljenek a képek!
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Mozaik
Hamarosan nyit az Aquantis Élményfürdő – és kezdődik a napközis tábor is
2025. jún. 06.
Berobbant a nyár, és június 13-án megnyitja kapuit a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő. Azonban a nyitás nemcsak a fürdőzés szerelmeseinek kedvez, hanem lehetőséget ad arra is, hogy kaput nyisson az önkormányzati napközis tábor is.
Programkavalkád a Mondbach-kúriában
2025. jún. 06.
A Dunai Kincses Kert termelői piaca mellett tárlatvezetés, valamint kézműves foglalkozás csalogatja a vendégeket a Mondbach-kúriába szombaton. Itt a tételes kínálat!
Édes meglepetés a gyerekeknek
2025. jún. 06.
Kedves hagyományt folytatott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Még a gyermeknaphoz kötődően idén is meglepte az Aprók Háza Tagóvoda csemetéit az egyik legfinomabb hungarikummal – kürtőskaláccsal.
Meteo extra: itt az idei első hőségriasztás!
2025. jún. 05.
Évszázados melegrekordok dőlhetnek meg, vasárnapig adott ki másodfokú hőségriasztást az ország területére az országos tisztifőorvos. És még csak június elejénél járunk...
DSTV: tippeltek a városlakók
2025. jún. 03.
Érdekes tippjátékra invitálta a riportalanyokat a DSTV csapata. A BL-döntő előtt az eredmény megtippelését várta – a többség a PSG-t jósolta befutóként (ez bejött), de az 5-0 elképzelhetetlennek tűnt. Hangkép.
Hihetetlen, de igaz: tombol a nyár!
2025. jún. 02.
Két hete még meg akartunk fagyni, ehhez képest a hétre tikkasztó kánikulát ígér a DO időjárási szakértője. Bőven 30 fok fölötti csúcsokra készülhetünk – és ha lesz csapadék, durva lesz.
Jó ügyért futott a város! (galériával)
2025. jún. 02.
Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi futást, mellyel az Aprók háza Tagóvodát segítették meg a rendezvény résztvevői.