Gyerekcsínyek, játékok és nagy arcok a városépítés hőskorából – méghozzá egy legendás helyszínen. Dr. Tóth István összegzése eleven emlékeket idéz. Személyes várostörténet, vendégposzt, második rész.
Nem mindenkivel jártak össze a szüleim, de így is sok mindent tudtunk róluk. Például K. Marci bácsiról, aki jogi végzettséggel a háború előtt jegyzőként ténykedett, de akkoriban villanyszerelőként tartotta el népes családját. Ezt különösen átéreztük, mivel apámat, aki a Horthy érában a Budapesti Rendőrfőkapitányság bűnügyi nyomozója volt, B-listázták. (Így kerültünk egyébként Sztálinvárosba, amely munkát, sőt lakást is kínált.)
Kalandos sorsok
V. Jani bácsi (máig barátom – Öcsi – édesapja) vasutasként, hétvégeken járt haza. Ilyenkor jókedvű volt, nótázott, gyakran hallottuk nyitott ablak mellett öblös hangját a nyári rekkenő hőségben. Ha nem, akkor biztosan futballmeccset vezetett valahol vidéken.
Az I. családnál négy gyermek volt. Lajos bácsi mint rendőr százados lehetett volna nemkívánatos vendége is „B” listás apámnak, de békés, galamblelkű természete okán szüleim szívesen beszélgettek vele. Hősi partizán múltja annak volt köszönhető (ami aztán beindította karrierjét is), hogy fogságba esett magyar katonaként választhatott, vagy főbe lövik, vagy beáll partizánnak.
P. bácsi a Vasbetonelemgyárban dolgozott kötözőként, ezt a munkát végezte felesége is. Az ilyenfajta férfias munkák nők általi végzése nem volt ritka akkoriban, például a Rákosi kor egyik „eszményképe” a traktoros nő, gyakran szerepelt az egykori plakátokon. Jóska bácsi kék-fehér fecskéjében nyaranta gyakran feltűnt a gyerekek között. Hol a labdát rúgta velünk, hol heves fejelő csatákat vívott a lépcsőház lurkóival a Duna-parti „strandon”.
S. Robi bácsi az első kultúrház igazgató volt. Öles termetét örökölte nagyobbik fia, Zoltán, aki mindig is „agysebész” akart lenni. Ma Győrben él, elismert és népszerű idegsebész. Éveken keresztül visszajárt Dunaújvárosba betegeket fogadni, operálni.
Aczél, a Fradi volt kapusa
H. Pista bácsi színész volt, mielőtt a 26. sz. Építőipari Vállalatnál (vagyis a 26-os-nál) elhelyezkedett. Így aztán nem csodálkoztunk, ha egy-egy vasárnap este nótaszó és vidám nevetés verte fel a lépcsőház csendjét. Pista bácsit felesége, Klári néni kísérte zongorán, és sokszor lehetett hallani a Fradiból igazolt, elképesztően ruganyos kapus, Aczél hangját is.
D-né Margit néniék az elsők között voltak, akik televíziót vásároltak. Lakásuk nagyobbik szobájának becses bútordarabja lett a Kékes televízió, amelynek képernyőjét először sárga, később felül kék, középen narancs, alul zöld színű celofán díszítette. Margit néni fejlett üzleti érzékkel rendelkezett, 1 forintért biztosított helyet a lépcsőházbeli gyerekek részére a képernyő előtt.
Párttag lévén, mint beavatott, a jó szomszédokat rendszeresen tájékoztatta a várható áremelésekről, melyekről ő „titkos” információként párttaggyűléseken szerzett tudomást. A beavatottak háborúra történő készülődést idéző készleteket halmoztak fel. A készletező kedv a későbbiekben némileg módosult, hiszen az áremelések egy idő múlva rendszeressé váltak. Ekkor szűnt meg a benzinfelhalmozás is a pincékben.
(Folytatása következik.)
Tóth István
(Fotó: sztalinvaros.uw.hu)
