Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

L-múlt történetek az L épületek múltjáról (3.)

Mozaik
Erkel kert
várostörténet
közösség

facebook megosztás

doszerk - 2023. júl. 11., 09:35

Gyerekcsínyek, nagy arcok és bandázások a városépítés hőskorából – méghozzá egy legendás helyszínen. Dr. Tóth István összegzése eleven emlékeket idéz. Személyes várostörténet, vendégposzt, ez itt már a harmadik rész.

A 13-as lépcsőházból P. Gyuri a Valahol Európában című – az árván maradt proli gyerekek háború utáni életét bemutató – film egyik főhőse is lehetett volna, bár az ő szülei éltek. 

A kalandok igézetében

Gyuri úgy nőtt idősebb testvérei között, mint gomba a mezőn. A szülők nem sokat törődtek sem szellemi, sem testi táplálékával. Így esett, hogy gyors egymásutánban kétszer is bukott, ami láthatóan nem viselte meg, sőt így válhatott a nála két évvel fiatalabb, de vele egy osztályba járó gyerekek "bandavezérévé". 
Ami pedig az evés örömeit jelenti, abból sem juthatott neki sok, mert különben nem vezényelte volna csapatát ínyencségek megszerzésére. Bár azok a gyerekek, akiket maga köré gyűjtött, viszonylagos jólétben éltek, mégis örömmel követték Gyurkát, mert vele menni, vele lenni maga volt a kaland. Maguktól nem jutott volna eszükbe a rácsos pinceajtón keresztül egy botra erősített szögre felszúrva kiemelni a szomszédék néhány almáját. Vagy ugyancsak egy pincében tartott üres üvegekből meglovasítani néhányat, majd visszaváltani a sarki ABC-ben, abból 2-es kolbászt vásárolni és úgy enni, mintha az mennyei étel lenne az otthoni nyári szalámihoz, vagy éppen a nagymama által küldött füstölt kolbászhoz képest. Hogy is jelenthetett volna akkora élvezetet az otthoni szőlő, mint a mai Batsányi utca helyén művelt kisparcellákból seregély módon megszerzett gyümölcs. Hogy várták, mikor hozza az édesanyja a 3-as konyháról a levágott krémes-széleket, amit aztán marokra tömtek magukba! Hol volt ehhez az otthoni sütemény, legyen az zserbó, vagy képviselőfánk! Gyuri kezdeményezésére verődtek csoportba a fiúk, és indultak húsvétkor meglocsolni az ismerős, vagy olykor ismeretlen kislányokat. Ilyenkor egyébként az alkalmi bandák kicserélték egymás között a "jó címeket", vagyis ahol a piros tojás mellé némi pénz is járt.
Aztán telt, múlt az idő, P. Gyurka befejezte az általános iskolát, dolgozni kezdett, a bandatagok csak ritkán látták, akkor is jobbára dülöngélt. Egyszer csak jött a megdöbbentő hír. Addigra már a szőlőparcellák sem voltak meg, a 2-es kolbász sem 2 forintba került már, semmi sem volt a régi. Talán nem is akart maradni.

Pajtás, aki nem fényképezőgép volt

P. Gyuriék szomszédja volt G. bácsi. Nyakában mindig fényképezőgép lógott, de nem ám a Pajtásnak nevezett! Úgy a németjuhász kutyáját hívták, akit a harmadik emeletről le-leküldött a postás elé újságért, mert már nehezen viselte a lépcsőzést. G. bácsi nak azonban nemcsak a tükörreflexes fényképezőgép volt jellegzetes viselete. Fején kék svájcisapka, bajusza alatt Csongor szivar lógott, alacsony termetét pedig mintha mindig a kor jellegzetes sátorponyva anyagú esőkabátja borította volna. Mindig derűs tekintetéből sugárzott a gyermekek szeretete, akiket gyakran lencsevégre is kapott.
D. Elemérék a 15-ösben laktak. Elemér bácsi eredetileg órás volt, így helyezkedett el a MOM helyi gyárában. Vagy csiptetővel a nadrágja szárán karikázott, vagy a dédelgetett Trabantjával intézte ügyes-bajos dolgait. Ahogyan ő a Trabit, úgy felesége a lakásukat tartotta patika tisztaságban.  

(Folytatása következik.)

Dr. Tóth István
(A fotó illusztráció)

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: villanyautók a hidegben

2026. feb. 03.

A téli hideg idő a gépjárművek rendszereit is megviselheti – érvényes a tétel az elektromos autókra is, derül ki a DSTV összegzéséből. A tulajdonosoknak érdemes megfelelő odafigyeléssel felkészíteniük járgányukat a hűvös napokra. Hangkép.

Nemzetközi progressive house élmény – DJ Ruby Máltáról a Tortugában!

2026. feb. 02.

Különleges zenei eseménynek ad otthont a Tortuga Cocktail & Beach Bar február 14-én: Valentin napján a Bogdan Presents sorozata keretében nemzetközileg is elismert DJ pörget Dunaújvárosban. A Progression Night vendégeként DJ Ruby érkezik, Máltáról. Hölgyeknek a belépés ingyenes, bulira fel! (X)

Folytatódik a csapadékos idő – de komoly enyhülés várható

2026. feb. 02.

A hét közepétől 10 fok feletti értékek is lehetnek a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Addig viszont egymást érik a csapadékzónák is, közlekedők, figyelem, még napokig kitart a csúszós pálya! És a hét vége is esőt hozhat.
 

Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

2026. feb. 01.

Új sorozatot kezdünk, ráadásul egy nagyon aktuális témával/helyszínnel durrantjuk be a közösségépítők gépezetét. Az elmaradhatatlan és igen-igen aktív téli etetés persze csak remek ürügy – de ne szaladjunk ennyire előre! (És nézzék, nézzétek meg a felhívást is!)

DSTV: nyelvtanóra – nagyon másképp

2026. feb. 01.

Egyedi stílusával várt ismerté az online térben Szabó Dániel, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Híresember Nil, idézi fel a DSTV összegzése. Sajátosan szabadszájú óráival nemcsak a közösségi médiában hódít – nemrégiben az MMK-ban tartott vidám fejtágítót. Hangkép.

Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

2026. jan. 31.

Lakodalmas zene, ingyenes kolbász- és pálinkakóstoló már biztosan lesz a XIV. alkalommal megrendezett Kolbásztöltő Fesztiválon a felújított Mondbach-kúria udvarán február 14-én, szombaton.

DSTV: régi ismerőst fogadtak

2026. jan. 30.

A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése a Jószolgálati Otthon új kezdeményezéséről. A hónap vendége sorozat keretében Kecskés Rózsa tartott mesefoglalkozást a gondozottaknak a közelmúltban. Vastaps, örömkönnyek, hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: mozgalmas iskolai napok

  2. A kiberbiztonságról a Római Civil Házban

  3. DSTV: újra zenélt a cukrászda

  4. Két vereség a megyei rivális ellen

  5. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő