"És azok a felejthetetlen vasárnapok! Anyám miután leforrázta és megkopasztotta a kora reggel a piacon vélhetően még egészen más terveket szövögető tyúkot, vérét felfogva, a máját és némi hagymát is megsütve tálalta a reggelimet." Dr. Tóth István sorozatának újabb darabja; vendégposzt.
Ha számban a királyi reggeli mellé kortyolgatott kannás tej ízével gondolatban kipillantok az Erkel-kerti udvarra, látom K. bácsi dús, ősz haját, elnehezült testét, amint köhincsélve (asztmája volt) húzza-vonja a lakásából kivezetett gumislagot, hogy megöntözze nap, mint nap a nemrég vetett fűmagot.
A Vizi Gábor Vízitúra Megállóhely
Látom a szomszéd V. nénit is, amint pakkerrel püföli a porolóra terített szőnyeget. Fia, Gábor párosban többszörös kenu vidékbajnok volt. Pechjükre Wichmann Tamással egy időben versenyeztek, így nem teremhetett számukra babér az országos bajnokságban.
Gabi később L Boys-ban rúgta ügyesen a labdát, majd megpróbálkozott a profi karrierrel is az akkori Kohásznál. Csalódottan hagyta abba. Mint mesélte, az első csapatnál játszó jobboldali középpályás vetélytársat látott benne, és minden edzőmeccsen felrúgta.
Elege lett ebből, egy ideig csak szakmájában „erősített” (a vasműben volt karbantartó villamostekercselő), majd sok éven keresztül a vasgyári vizes szakosztály vezető kenuedzője lett, olyan ígéretes tehetségeket nevelve, mint például a korosztályában világbajnok Pálizs Attila és Malomsoki Sándor. A szakmai féltékenység itt is utolérte. Megint fogta a kalapját és egy idő múlva átballagott sárkányhajózni, edzősködni Rácalmásra. Nevét ma az ottani vizi sportközpont őrzi.
A tandem és a feketeingesek
V. Öcsi barátom keze aranyból volt. 15 éves korában, miután megirigyelte a szomszéd lépcsőházban lakó ifjak „Amerikából” kapott tandemjét, készített egy kétüléses biciklit. Ez aztán alkalmas eszköz volt arra, hogy megmutassa nagy szívét is, hiszen boldog, boldogtalan használta a bringát.
Öcsi a bátyja, Pocak árnyékában élt, aki gyermekkorában kövér (ma úgy mondanánk: túlsúlyos) volt, de ezt ifjúvá serdülvén kinőtte, nyúlánk, csinos fiatalemberré vált. Édesanyja, aki kiválóan varrt, selyemből, vagy inkább (gyanúm szerint) zakóbélésből fekete inget készített számára.
Ezek azok az idők voltak, amikor a ragyogó tehetségű Ősz Ferenc vélhetően pártbizottsági – főszerkesztői – utasításra dörgedelmes cikket írt a „feketeingesek" ellen, majd az írás megjelenése napján fekete ingben parádézott a „Guri” teraszán. Ezt Sasvári Gyuri bácsitól hallottam, akitől a középső Kádár-korszakban megtanulhattam a szabad újságírás máig érvényes ismérveit: „Szabad országban szabad újságíró azt ír, amit szabad.”
Ez az a kor volt, amikor az Arany Csillag Szálloda bárjában a kiapadhatatlan fantáziájú Hankovszky Péter vasárnaponként „Ötórai teák”-at szervezett, abban a korban, amely bár nem támogatta, de tűrte az ilyesfajta rendezvények létrejöttét.
A Hankovszky köré szőtt legendák, történetek sora ezekben az időkben kezdődött, és talán nincs is olyan – ma már nagymama, nagypapa korú, egykor a vendéglátóhelyeket szívesen látogató – ember, aki ne hallott volna valamilyen sztorit róla.
(Folytatása következik.)
Dr. Tóth István
(A kép illusztráció)
