Még több munkára van szükség
Az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülnek a DKSE torna szakosztályának válogatott versenyzői.
Főoldali és belső kép forrása: MATSZ-archív
A nyári pihenő előtt három Világkupa versenyen is megmérették magukat a magyar női válogatott tornászok, majd egy rövid szabadságot követően munkába vetették magukat a DKSE versenyzői is, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, melyet Antwerpen rendeznek meg szeptember 30. és október 8. között. A hét derekán kilátogattunk a tornacsarnokba, hogy kifaggassuk Trenka János vezetőedzőt arról, milyen állapotban is vannak tornászaink az egyre közelgő világbajnokság előtt. A szakember felemás érzésekkel tekintett vissza a mögöttük hagyott időszakra, s mint azt elmondta, bőven van még feladatuk az év legfontosabb versenye előtt.
– A Világkupa versenyek után elmentünk egy hét pihenőre, s bár ez nem olyan sok, korán jön a világbajnokság, így nem nagyon lehetett többet pihenni. Utána egyből kezdtük a négyhetes alapozást, felhozó edzések voltak, az állóképességen dolgoztunk sokat, azóta viszont fél és egész gyakorlatokat végzünk. Talajon már a félgyakorlatoknál járunk, korláton, gerendán és ugráson gyakorlatozunk, szóval jelenleg itt tartunk. Az érzéseim felemásak a jelenlegi állapotunkat tekintve, nem rossz, de nem is jó a helyzet, mert én sokkal többet szerettem volna már látni a lányoktól. Pozitív, hogy a gyakorlat szintre már eljutottunk felemáskorláton, itt napi két gyakorlatot csinálunk, ami azért jó, mert ezt aránylag nehéz elbírni. Gerendán már megvan a napi öt gyakorlat, ugrásban viszont még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, szóval van még dolgunk bőven. Most nem érzem azt az összeszedettséget, amit szerettem volna látni a lányoktól, pedig nagyon kevés időnk van a világbajnokságig és addig még az új elemeket is be kell építeni a gyakorlatokba. Van tehát még feladatunk, mindenkinek be kell állnia a sorba ahhoz, hogy elérjük az álmunkat és olyan helyezést érjünk el a világbajnokságon, amivel kijuthatunk a párizsi olimpiára.
A rovat további hírei: Sport
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.
Jó kezdés a világbajnokságon
2025. aug. 21.
Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Még jókor jött a balhorog?
2025. aug. 20.
Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.