Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tábori élmények – kivételesen a Duna Dog Center csapatával

Mozaik
nyári tábor
élményfürdő
Duna Dog Center

facebook megosztás

Öcaline - 2023. júl. 09., 09:30

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Duna Dog Center csapata: egy héten át voltak szervezői és irányítói a napközis tábor programsorozatának az élményfürdőben. A folytatásban is közreműködnek – egy-egy nap erejéig, immár a kutyás érzékenyítő foglalkozásokkal.

Még éppen elcsípjük az emeleti közösségi térbe szervezett kreatív foglalkozást, de már csak percekre – a nebulók érthető módon a szabadba vágynak, és mire észbe kapunk, már kezdődhet is a ligetbe szervezett számháború. A napközis tábor első hetének végén járunk – amely egyúttal egy komoly kísérlet is volt.

Rendhagyó kihívás

Az önkormányzat és a GESZ immár hagyományos programsorozata tökéletes helyszínt talált az élményfürdő komplexumában – zárt, mégis nagy szabadságfokot biztosító tér, meg persze a leginkább várt programelem, a strandolás kézenfekvő opciója miatt is. Az viszont rendhagyó, hogy az évek óta bevált, rendszeresen visszatérő pedagóguscsapat szerepét egy héten át a Duna Dog Center (DDC) munkatársai vették át – minderről már Czibere Cecília, a DDC szakmai irányítója összegezte a DSTV kamerája előtt: 

– Valóban rendhagyó számunkra a kihívás, az elején voltak is meglepő közjátékok, de úgy érzem, sikerült hangulatos, élménydús tábort szervezni a diákoknak – engem nem lepett meg, a diákok közül sokakat igen, de a kutyás foglalkozás hozta az áttörést. A csapatot négy fővel végig mi koordináljuk, a munkát naponta reggel és délután egy-egy pedagógus segíti, és nagy köszönettel tartozunk a Rudas és a Bánki középiskola diákjainak – ők heten a közösségi szolgálatuk keretében folyamatosan segítettek és segítik a tábort. Hatvannál több nebulót kellett felügyelni, lefoglalni, szórakoztatni, ellátni – nem volt egyszerű, de sikerült!

Színes kínálattal

A tábor programjáról immár a részvevők beszámolói nyomán értesültünk – a Dózsa iskola harmadikos (ja nem, már negyedikes!) diákja, Zsigó Szonja Anita is a már említett kutyás programot emelte ki kérdésünkre, és szintén a rendszeres strandolást említette, de a hétfői első találkozás emlékét, a szerdai mozizást és a csütörtöki sportnap erőpróbáját is többen felelevenítették.

A már említett számháború előtt sikerült egy csoportképen megörökíteni a Fókák csapatát – mellettük a Csipet Csapat, a Pókember, a Kék Párducok (!) és a Cápák álltak csatasorba –, aztán egy középiskolás önkéntes, Molnár Luca Sára, a Rudas diákja is összegezte tapasztalatait. Mint elmesélte, nagyon izgalmas volt a diáksereggel dolgozni, de egyúttal a saját tervezett pályáját illetően is érdekes tapasztalatokkal gazdagodott. Tervei szerint vízilabdaedző lesz – mint mosolyogva mondta, egy gyerekekkel zsúfolt strandos tábornál keresve sem lehet jobb helyszínt találni a pallérozódásra.
De vissza, vissza a DDC csapatához: mint Czibere Cecília kérdésemre hangsúlyozta, a folytatásban ugyan a korábban említett csapat veszi át a táboroztatás feladatát, de továbbra is fontos szerepet vállalnak: heti egy alkalommal rendre megtartják a kutyás foglalkozásokat – ráadásul egyéb tábori kihívások is várnak rájuk.   

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: a forint születésnapja

DSTV: a forint születésnapja

2025. aug. 05.

Különleges évfordulóra fókuszál a DSTV összegzése. Idén éppen 79 éve, 1946 nyarán váltotta fel az akkor világrekord sebességgel inflálódó pengőt hazánkban a forint. A "születésnap" alkalmából Hodik Mónikával, az Intercisa Múzeum történész-muzeológusával beszélgettek. Hangkép.

 

Újabb hőhullám közelít, a hét végére tikkasztó idő lehet!

Újabb hőhullám közelít, a hét végére tikkasztó idő lehet!

2025. aug. 04.

A hét közepéig változékony, felhős, de jobbára nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője, majd csütörtöktől újabb erőteljes melegedés kezdődik – és a hét végére visszatér a tomboló kánikula.

Nagy siker volt a nyugdíjasok kavalkádja (galériával)

Nagy siker volt a nyugdíjasok kavalkádja (galériával)

2025. aug. 02.

Programözön és tömegvonzás, remek hangulattal – megérdemelten aratott nagy sikert a közönség és nem utolsósorban a közreműködők körében a volt Vidám Parkban tartott seregszeme. A Hagyd otthon az unokád! címmel rendezett kavalkádot ma rendezték – részletes beszámolóval később jelentkezünk, addig is meséljenek a képek!

"Hagyd otthon az unokád!" – nyugdíjas találkozó csalogat

"Hagyd otthon az unokád!" – nyugdíjas találkozó csalogat

2025. aug. 01.

Már beszámoltunk róla, de itt az utolsó figyelmeztetés: Hagyd otthon az unokád! címmel a szépkorúaknak rendeznek csalogató programokkal tarkított egész napos kavalkádot a volt Vidám Park területén szombaton. Itt a teljes kínálat – mindenkit szeretettel várnak!

 

DSTV: tábor a mozgás jegyében

DSTV: tábor a mozgás jegyében

2025. aug. 01.

Rendhagyó kísérletről számolt be a DSTV összeállítása Adrián Anikó tábora kapcsán. A tánc szerelmeseként korábban már megismert táborvezető mozgásközpontú programmal várta a táborlakókat, ahol a tanulókat táncos, sportos és kreatív foglalkozásokon vehettek részt. Hangkép.

 

Rajzverseny és japán séta a népfőiskolán

Rajzverseny és japán séta a népfőiskolán

2025. júl. 31.

Szó szerint színes kínálattal folytatja programjainak sorát a Dunamenti Regionális Népfőiskola – ráadásul minden korosztályt megszólítanak. A gyerekeknek online rajzversenyt hirdettek, a felnőtteket a japán séta elnevezésű mozgásformára csábítják.

Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)

Esti csobbanás az Aquantis Élményfürdőben (galériával)

2025. júl. 29.

Idén is csatlakozott városunk az országos kezdeményezéshez, a Strandok Éjszakájához, amely szombat este látogatók százait vonzotta az Aquantis Élményfürdőbe. Az időjárás megkönyörült, így sokan választották a dunaújvárosi bázis kínálatát!

 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  2. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  3. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  4. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  4. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő