A Vigadva Sírós elnevezésű vándorkiállítással, valamint a Mondj igent az emberre című, a nyomdából éppen aznap kikerült kötet bemutatójával vendégeskedett városunkban szerdán délután Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány vezetője.
A neves vendéget Pintér Tamás, a Dunaújvárosi Estek sorozatát szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület elnöke köszöntötte a Városháza dísztermében tartott bemutatón, ahol Medgyesi Miklós, az önkormányzati kabinetiroda vezetője beszélgetett Vona Gáborral a kiállításról és a kötetről.
20 év a mérlegen
A Vigadva Sírós című tárlat a szépen sikerült és ezzel szembeállítva a botrányosan kivitelezett EU-s pályázatokat mutat be – méghozzá a Második Reformkor Alapítvány felhívására érkezett magyarországi beruházásokból csemegézve. A címadás nem a véletlen műve, hangsúlyozta Vona Gábor: ahogy a „sírva vigad a magyar” kifejezésünkben is ott az ambivalens jelleg, úgy a tárlat is bátran szemezget azokból a mutyista megoldásokból, amelyeken úgy nevetünk, hogy közben sírni kéne – elég, ha csak a stoki méretű „kilátókra” vagy éppen a lombkoronátlanított lombkorona-sétányokra gondolunk.
Az előadó szerint a tárlat – amelyet egyébként egy országos körút befejező, kilencedik állomásán mutattak be a Városháza téren – egyfajta számvetés is: 20 éves uniós tagságunk mérlegeként is sírhatunk, nevethetünk az elherdált források miatt, és lehetünk büszkék a mérleg másik serpenyőjébe került jó példákra.
A szellem és a történet
A két nagy témakör közötti átkötésként az előadó kifejtette, mélyen hisz a helyben születő döntések helyességében, alapítványa is a pártmentes önkormányzatiság zászlaját bontotta ki:
– Tisztában vagyunk az országunkat jellemző realitásokkal, de szeretünk, szeretnénk hinni az önszerveződő közösségek erejében. Úgy gondolom, ha egy település a lehető legnagyobb szabadságfok nyomán, a lehető legnagyobb önállósággal, a helyi értékekre és érdekekre figyelemmel dönthet a sorsát alapvetően meghatározó kérdésekben, akkor kisebb az esély az elhibázott lépésekre, mint egy végletekig centralizált, koncentrált hatalmi bázis döntései nyomán. Bár hazánkban csak elvétve érhetjük tetten, de a világban egyre inkább felértékelődik a lokalitás szerepe.
A kötetbemutatót a magyar reformkor példájával kezdte, majd a világválság jelenségeit vette sorra az előadó – mondván, míg a reformkor kitüntetett időszak a magyar történelemben („a társadalomban rejlő önbecsülés áttört az önsajnálaton és önutálaton”), addig ma a politikai megosztottság, a törzsi logika következtében hiányzik a „közösen dobban a szív” élménye. Ráadásul különleges válsághelyzettel szembesülünk, állította Vona Gábor:
– Az új könyvem vállaltan a jelenlegi korszellemmel szemben íródott, és természetesen vállalom a kötet alcímét is: Újhumanista kiáltvány. Ma ugyanis – szellemtörténeti értelemben – új típusú válság közepén találta magát az emberiség: míg korábban a rendszerek voltak rosszak, és volt esély a korrekcióra, most nem a világgal van baj, hanem önmagával, az emberrel. Az az alapélmény, hogy az emberiségnek lefőtt a kávéja – ezzel a közkeletű vélekedéssel szemben én azt vallom, hogy ez tévedés. Bár az eddigiektől teljesen különböző úton és módon, de vissza kell adni az egyén és így a közösség önbecsülését is – a humanizmus jegyében. Rá kell tudnunk csodálkozni a világra, benne önmagunkra, különleges voltunkra, szerepünkre. A kultúra erejével, ahogy egyébként más és más formában ugyan, de évezredeken át sikerrel tettük.
