Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos meccs vár a focistákra

Sport
labdarúgás
Dunaújváros FC
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2023. aug. 30., 07:30

Hazai környezetben, a pont nélkül álló Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, ma este fél hattól.

Kép: DO-archív

Nem úgy alakult a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának bajnoki nyitánya, ahogy azt a gárda szakvezetése és játékosai remélték, ugyanis négy összecsapást követően mindössze egyetlen pontot szereztek focistáink, s ezzel a tabella utolsó előtti helyét foglalják el az NB III-as pontvadászat Dél-Nyugati csoportjában. Együttesünknek ráadásul a fegyelmezettséggel is komoly problémái adódtak, hiszen eddig lejátszott négy mérkőzéséből hármat is emberhátrányban kellett befejeznie, s ezekkel saját magának tette sokkal nehezebbé a bajnoki rajtot.

Labdarúgóink legutóbb másfél hete léptek pályára, így a közelmúltban volt lehetőségük a gyakorlásra, s a fegyelmi problémák megoldására is, s erre nagy szükségük is volt, mert ma este újabb feladat vár a csapatra, mely fél hattól a Szekszárd együttesét látja vendégül a Dunaújvárosi Stadionban az NB III hétközi fordulójában. A szekszárdiak még a mieinknél is gyengébben kezdték a bajnokságot, mivel eddig lejátszott négy meccsüket mind elveszítették, ráadásul úgy, hogy egy lőtt góljuk mellett tizennégyet kaptak, így jelenleg az utolsó helyen állnak a tizenhat csapatos mezőnyben.

Éppen ezért is jelent sokat mindkét együttes számára a mai összecsapás, hiszen egy esetleges győzelem mentálisan is sokat dobhatna a játékosokon. A hazai pálya előnye talán segítséget jelenthet labdarúgóinknak, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a két gárda a nyári felkészülés alatt már összemérte egymással erejét, s a júliusi mérkőzésen a vendég szekszárdiak 3-0-s sikert arattak Pálhalmán. Nem vár tehát könnyű feladat Dobos Barna alakulatára, főleg úgy, hogy a Pakson kiállított Tapiska Gézára ezúttal sem számíthat a szakvezetés, ugyanakkor hazai pályán nem lehet más a mieink célja, csak a három pont megszerzése, amihez azonban játékban és fegyelmezettségben is sokkal több kell annál, amit a közelmúlt meccsein láttunk a csapattól.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: évet zárt a DKSE is

DSTV: évet zárt a DKSE is

2025. dec. 18.

Az év végéhez közeledve Dunaújváros egyesületei és szakosztályai rendre megtartják a hagyományos évzáróikat. Remek hangulatban ünnepelte meg a mögötte hagyott sikeres esztendőt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület közössége is. Hangkép.

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

Czifra Lili lett a legjobb női tornász

2025. dec. 18.

A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület kiválóságát, az Európa-bajnoki ezüstérmes Czifra Bettina Lilit választotta a 2025-ös év legjobb női tornászának a Magyar Torna Szövetség. Gratulálunk!

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

DSTV: köszönet a kiválóságoknak

2025. dec. 17.

Az idei esztendőben sem maradt el a legjobbak elismerése. A hazai és nemzetközi mezőnyben sikeresen teljesítő sportolókat, illetve edzőiket köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnyának dísztermében. Hangkép.

Jobban kezdett és jobban is hajrázott a DEAC

Jobban kezdett és jobban is hajrázott a DEAC

2025. dec. 17.

A felejthető kezdés után nagyot küzdött a DKSE röplabda csapata a DEAC otthonában, de a házigazdák végül 3-0-s győzelemmel gyűjtötték be a három pontot kedden este.

Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda

Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda

2025. dec. 16.

Elmaradt a csoda és döntő részben a hullámzó teljesítmény miatt végzett a hetedik helyen a magyar női kézilabda-válogatott a vasárnap zárult holland-német közös rendezésű világbajnokságon Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint.

Debrecenbe látogat a DKSE

Debrecenbe látogat a DKSE

2025. dec. 16.

Újra hazai pályájától távol lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának tizedik fordulójában ma este nyolc órától.

Négypontos szentesi évzáró

Négypontos szentesi évzáró

2025. dec. 15.

A DFVE serdülő leány együttese ötméteresek után szenvedett vereséget, az ifjúságiak viszont simán nyertek a Szentes elleni  korosztályos bajnokin a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő