Posztolás helyett 112, ha baj van!

Öcaline - 2023. augusztus 23. 16:45

A közösségi médiában megjelenő hír alapján rendeltek el nyomozást ismeretlen tettessel szemben a rendőrök – nem szerencsés gyakorlat, itt a kapcsolódó felhívás!

Egy kerékpárlopásos ügy kapcsán hívta fel a figyelmet a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata arra a hibás, de sajnos egyre többször tapasztalt gyakorlatra, miszerint egy-egy káresemény, bűncselekmény előbb jelenik meg a közösségi felületeken, mint ahogy a rendőrség tudomására hoznák.
A nemrégiben történt eset fontos tanulsága, hogy nem szerencsés, ha a posztolás megelőzi a rendőrség értesítését. Az esettel összefüggésben arra is felhívták a lakosság figyelmét, hogy a közösségi médiában – főleg egy zárt csoportban – közzétett bejegyzések csak késve, vagy egyáltalán nem jutnak a hatóság tudomására; ez pedig megnehezíti az eredményes nyomozásokat, beavatkozásokat, nem is szólva a bűnmegelőzés tényezőiről. 
A rendőrök a bevált gyakorlat folytatását javasolják: amennyiben bárki bűncselekmény áldozatává válik – esetleg jogsértő magatartást tapasztal szemtanúként –, arról haladéktalanul tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó számon.

Minél előbb megteszi, annál nagyobb az esélye a hatékony és gyors rendőrségi beavatkozásnak – posztolás helyett érdemes hát mielőbb jelezni, ha baj van!

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

DSTV: avarégetést csak szabályosan!

DSTV: avarégetést csak szabályosan!

2025. ápr. 01.

A kerti zöldhulladék elégetésének szabályairól már olvashattak hasábjainkon, most következzen a DSTV összegzése arról, milyen előírásoknak kell megfelelni azoknak, akik komposztálás helyett az égetést választják. A kalauz Orosz Csaba önkormányzati képviselő. Hangkép.

Lakat alá kerülhet a férfi, aki lakásba zárta élettársát és annak gyermekeit

Lakat alá kerülhet a férfi, aki lakásba zárta élettársát és annak gyermekeit

2025. már. 26.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta személyi szabadság megsértésének bűntette és további bűncselekmények miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki élettársát és két kiskorú gyermekét nem engedte ki a lakásból. Teljes volt a tilalom, értesült a DO.

Idős ember kirablásáért felelhet

Idős ember kirablásáért felelhet

2025. már. 21.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki idős személyt rabolt ki a városban még 2023 decemberében. A sértett korából és a támadás miatti sérülésből adódóan korlátozottan tudott csak védekezni, a vádlott fegyházbüntetést kaphat, értesült a DO.

Elismerések nemzeti ünnepünk alkalmából

Elismerések nemzeti ünnepünk alkalmából

2025. már. 14.

A dunaújvárosi Erdélyi Dánielt is jutalmazták a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március 14-én megrendezett ünnepségén.

Eltűnt, nagyon keresik Biankát – jelezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnt, nagyon keresik Biankát – jelezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

2025. már. 13.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is segíthet. (FRISSÍTVE)

A kerítéseken át is a börtönig jutott

A kerítéseken át is a börtönig jutott

2025. már. 07.

Rossz taktikát választott a körözési toplistán szereplő zsaroló: a 44 éves férfit összehangolt akció keretében, a dunaújvárosi nyomozók közreműködésével fogták el. A bevetés során a férfit üldöző rendőrök sebessége döntött, értesült a DO.

Eltűnt Márk, jelentkezzen, akit tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnt Márk, jelentkezzen, akit tud róla! (FRISSÍTVE)

2025. már. 05.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése miatt. Ha valaki tud a hollétéről, jelezze, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)