Rablás elkövetőjét keresik a dunaújvárosi rendőrök (FRISSÍTVE)
Az ismeretlen férfi késsel fenyegette meg az egyik dunaújvárosi üzlet alkalmazottját. Kép és videó is készült a tettesről – jelentkezzen, ha felismeri! (FRISSÍTVE)
Rablás elkövetőjét keresve fordult a nyilvánossághoz a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint a dunaújvárosi kapitányság kezdett eljárást rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben.
A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi augusztus 10-én 22 óra 45 perc körüli időben bement Dunaújvárosban, a Táncsics Mihály utcában található dohányboltba, ahol egy konyhakéssel a kezében a bevétel átadására szólította fel az üzlet alkalmazottját. A rabló többször is megismételte követelését, azonban miután az eladó nem tett eleget a felszólításoknak, a férfi egy doboz cigarettát vett magához és távozott az üzletből.
A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt. Az elkövetőről a térfigyelő kamera felvételt készített – a férfi 20-25 év körüli, hozzávetőleg 170 centiméter magas, különös ismertetőjele jellegzetes járása. A bűncselekmény elkövetésekor szűk, kék színű farmernadrágot és egy karjain fehér sávval ellátott barna árnyalatú melegítő felsőt viselt, melyen fehér színű „LV” felirat olvasható.
A férfi a cselekmény idején fehér színű sportcipőt viselt, melynek talp része és széle sötét-fekete színű, oldalán egy piros árnyalatú "pipa" jel található.
Az elkövető felkutatása érdekében kérik, hogy aki az esettel kapcsolatban információval rendelkezik, vagy a képen látható személyt felismeri, jelentkezzen személyesen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 25/510-510-es telefonszámot. A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a nap 24 órájában elérhető 80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi telefonszámon!
Felismeri? Jelentkezzen – a segítséget előre is köszönik!
UPDATE 08.23. 16.57 – azonosították a feltételezett elkövetőt
A vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának friss közleménye szerint rendőrségi szempontból kedvező fordulat következett a felhívás nyomán: olyannyira, hogy a közlemény az elkövető eredményes azonosítása miatt okafogyottá vált!
(Fotó és videó: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Oszlopnak hajtott egy autó Dunaújvárosban
2025. jan. 03.
A 6-os főúton, a Kandó Kálmán térnél akadályozza a forgalmat a baleset, mely miatt teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
Fő a megelőzés – és légy okosabb a csalóknál!
2025. jan. 03.
Az online vásárlás és ügyintézés kényelmes, de kockázatos terep, figyelmeztet a vármegyei főkapitányság évindító közleménye. Tippek és trükkök a csalások kivédésére!
Csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
2024. dec. 30.
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékoz! - mondta a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Főosztályának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Eltűnés miatt keresik Olíviát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE!)
2024. dec. 04.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelezze, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is közelebb vihet Olíviához. (FRISSÍTVE!)
Három személyautó és egy kisbusz karambolozott a 6-os főúton (FRISSÍTVE)
2024. dec. 04.
A személyi sérüléssel járó baleset helyszínén félpályán halad a forgalom. Gyorshír, egy diszkrét tanáccsal: vigyázzanak az utakon! (FRISSÍTVE)
DSTV: táblavadászok a megelőzésért
2024. dec. 02.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ismét várta a lakosság visszajelzéseit a rendőrség. A Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért! elnevezésű kampány során problémásnak vélt útkereszteződésekről, táblákról, útburkolati jelekről tehettek észrevételeket a közlekedők. Hangkép.
Ketten akartak kirabolni egy kiskorút
2024. nov. 29.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki társával egy 15 éves fiút akart kirabolni a városban. A történet egy környékbeli településen folytatódott nem békés mederben, értesült honlapunk.