Remek helyszíne volt a napközis tábornak az élményfürdő (galériával)
Immár hatodik hetéhez érkezett, és egyúttal be is fejeződik az önkormányzat szervezte nyári napközis tábor: a nyitó hetet a Duna Dog Center csapata vállalta, majd állandó táborvezetés mellett változatos programokkal csalogatták a táborlakókat az élményfürdőbe.
A korábbi években már bevált táborhelyszínként is az Aquantis Élményfürdő: idén is a rekreációs bázis adott otthont az elmúlt hetekben az önkormányzat nyári napközis táborának.
Működő modell
A tábori időszak azonban véget ért, árulta el a DSTV kamerája előtt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester azon a tájékoztatón, amelyet éppen az utolsó hét derekán, szerdán szerveztek az élményfürdőben – egyúttal mérleget is vonva a táborozás időszakáról:
– Nagyon jó hangulatot tapasztaltam, jókedvűen zsibongó gyerekcsapat fogadott az élményfürdőben – a résztvevő gyerekek és a tábor sikeres lebonyolításában főszerepet vállalt pedagógusok is egybehangzóan erősítették meg, hogy az idei helyszín ismét jelesre vizsgázott. Remek közösségi foglalkozásokat is rendeztek, kézműveskedés, rengeteg játék mellett a Duna Dog Center kutyás érzékenyítő programja is színesítette a kínálatot – úgy érzem, a tábor minőségére sem lehet panasz. Működő modell valósult meg, ezt igazolják a száraz számok is – hetente mintegy nyolcvan nebuló táborozott a fürdőben. Nagy öröm, hogy a visszajelzések szerint nem „gyermekmegőrző” volt a napközis tábor – már a résztvevők száma miatt is, de a színes programok okán még inkább nagy köszönet jár azoknak a pedagógusoknak, akik Mayer Tamásné és Várnai Eszter vezetésével végig nagy figyelemmel és felelősséggel vették ki a részüket a tábor sikeres lebonyolításából.
Színes programok sora csalogatott
Nemcsak a fürdő, de a Kultik Dunaújváros mozija, valamint a Petőfi liget is visszatérő helyszíne volt a táboréletnek – ezt már Mayer Tamásné, a DSZC Rudas középiskolájának oktatója, a hat héten át több mint húsz közreműködő pedagógust foglalkoztató tábor vezetője emelte ki kérdésünkre:
– Hat héten át közel félezer gyerek fordult meg a táborban – igaz, a visszatérők létszáma is jelentős volt, mintegy 150 fő körül alakult. A diákok minden héten hat-hat pedagógus felügyeletével táboroztak, a gyülekezőt mindig a Kultikban tartottuk, de a közös reggeli, majd a délelőtti és délutáni programok legfontosabb helyszíne már az élményfürdő volt. Igyekeztünk színes, változatos programot biztosítani – és persze a strandolás sem maradhatott ki a kínálatból. A napi átlag bőven 70 fő felett alakult, de akadtak időszakok, amikor telt házzal, 90 fővel üzemeltünk. A tábor nagy segítséget jelent a szülőknek is – és ráadásul közösséget teremt a résztvevő diákoknak. Biztos vagyok benne, hogy idén is sok szép élménnyel ajándékozta meg a táborozókat: akadt, aki a tábor végére megtanult úszni, és több nebuló is újra találkozott a volt ovistársával – és remekül eljátszottak ismét együtt!
De a hangulatról meséljenek a képel!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Férfi okosórák: így válassz, hogy az életmódodhoz passzoljon!
2025. szep. 17.
Az okosórák napjainkban nem csupán időmérők, hanem szerves részei a mindennapjainknak. Képzeld el, hogy edzés, munka vagy akár egy egyszerű bevásárlás során számtalan feladatot levesznek a válladról. (X)
A férfiak is egyre tudatosabban választanak hajápolókat
2025. szep. 16.
A férfiak megjelenésének egyik legmeghatározóbb része a frizura. Ez igaz a hétköznapi helyzetekben is, nem csak különleges alkalmakkor. A férfi hajápolási szokások az elmúlt években látványosan átalakultak, így ma már egyre többen fordítanak figyelmet a hajápolási rutinra. (X)
DSTV: kvízek és kertmozi a ligetben
2025. szep. 16.
A mozi szerelmeseihez szólt a közelmúltban rendezett kertmozi, derül ki a DSTV összegzéséből. A filmes kvízekkel tarkított eseménynek a Petőfi liget biztosított helyszínt, az érdeklődők nagy klasszikust láthattak a szabad ég és a csillagok alatt. Hangkép.
Ne dőlj be az ősz trükkjeinek, még visszatér a nyárias idő
2025. szep. 15.
A hét első felére kifejezetten őszies, változékony napokat ígér a DO időjárási szakértője, de utána ismét melegedés kezdődik, és a hét végére csökkenő felhőzettel, nyárias mutatókkal számolhatunk. Aki teheti, válasszon szabadtéri kikapcsolódást!
DSTV: vérholdnézők a Duna-parton
2025. szep. 15.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése közelmúlt rendkívüli égi jelenségéről: sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a holdfogyatkozásra. És bár a felhők miatt sokáig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk, a közösségi élmény így is fantasztikus volt. Hangkép.
DSTV: fotós "villámtárlat" a Vasmű úton
2025. szep. 14.
Nem mindennapi akcióval rukkolt ki a Panoráma Fotó Egyesület a Vasmű úton a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A járókelők egyik pillanatról a másikra fotókiállítás közepén találhatták magukat. a közösség tagjainak jóvoltából. Sokan megcsodálták az alkalmi bemutatót. Hangkép.
Csodakert kápráztatja a belváros sétálóit
2025. szep. 13.
Hosszú évek óta látni, hogy gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet. Kozár Tivadarné a Dózsa György út 5. lakosaként kezdte el ápolni a köztéri zöld területet, ami már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet.









