Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Remek helyszíne volt a napközis tábornak az élményfürdő (galériával)

Mozaik
tábor
élményfürdő
Barta Endre

facebook megosztás

Öcaline - 2023. aug. 06., 18:05

Immár hatodik hetéhez érkezett, és egyúttal be is fejeződik az önkormányzat szervezte nyári napközis tábor: a nyitó hetet a Duna Dog Center csapata vállalta, majd állandó táborvezetés mellett változatos programokkal csalogatták a táborlakókat az élményfürdőbe.

A korábbi években már bevált táborhelyszínként is az Aquantis Élményfürdő: idén is a rekreációs bázis adott otthont az elmúlt hetekben az önkormányzat nyári napközis táborának. 

Működő modell

A tábori időszak azonban véget ért, árulta el a DSTV kamerája előtt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester azon a tájékoztatón, amelyet éppen az utolsó hét derekán, szerdán szerveztek az élményfürdőben – egyúttal mérleget is vonva a táborozás időszakáról:
– Nagyon jó hangulatot tapasztaltam, jókedvűen zsibongó gyerekcsapat fogadott az élményfürdőben – a résztvevő gyerekek és a tábor sikeres lebonyolításában főszerepet vállalt pedagógusok is egybehangzóan erősítették meg, hogy az idei helyszín ismét jelesre vizsgázott. Remek közösségi foglalkozásokat is rendeztek, kézműveskedés, rengeteg játék mellett a Duna Dog Center kutyás érzékenyítő programja is színesítette a kínálatot – úgy érzem, a tábor minőségére sem lehet panasz.  Működő modell valósult meg, ezt igazolják a száraz számok is – hetente mintegy nyolcvan nebuló táborozott a fürdőben. Nagy öröm, hogy a visszajelzések szerint nem „gyermekmegőrző” volt a napközis tábor – már a résztvevők száma miatt is, de a színes programok okán még inkább nagy köszönet jár azoknak a pedagógusoknak, akik Mayer Tamásné és Várnai Eszter vezetésével végig nagy figyelemmel és felelősséggel vették ki a részüket a tábor sikeres lebonyolításából. 

Színes programok sora csalogatott

Nemcsak a fürdő, de a Kultik Dunaújváros mozija, valamint a Petőfi liget is visszatérő helyszíne volt a táboréletnek – ezt már Mayer Tamásné, a DSZC Rudas középiskolájának oktatója, a hat héten át több mint húsz közreműködő pedagógust foglalkoztató tábor vezetője emelte ki kérdésünkre: 

– Hat héten át közel félezer gyerek fordult meg a táborban – igaz, a visszatérők létszáma is jelentős volt, mintegy 150 fő körül alakult. A diákok minden héten hat-hat pedagógus felügyeletével táboroztak, a gyülekezőt mindig a Kultikban tartottuk, de a közös reggeli, majd a délelőtti és délutáni programok legfontosabb helyszíne már az élményfürdő volt. Igyekeztünk színes, változatos programot biztosítani – és persze a strandolás sem maradhatott ki a kínálatból. A napi átlag bőven 70 fő felett alakult, de akadtak időszakok, amikor telt házzal, 90 fővel üzemeltünk. A tábor nagy segítséget jelent a szülőknek is – és ráadásul közösséget teremt a résztvevő diákoknak. Biztos vagyok benne, hogy idén is sok szép élménnyel ajándékozta meg a táborozókat: akadt, aki a tábor végére megtanult úszni, és több nebuló is újra találkozott a volt ovistársával – és remekül eljátszottak ismét együtt!  

De a hangulatról meséljenek a képel!

(Fotó: Végh Zoltán)

2. Galéria
tábor
élményfürdő
Barta Endre

facebook megosztás

A korábbi években már bevált táborhelyszínként is az Aquantis Élményfürdő: idén is a rekreációs bázis adott otthont az elmúlt hetekben az önkormányzat nyári napközis táborának.  Alkalmi képtárunk az utolsó hét csobbanásait összegzi, ami előtt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester látogatta meg a táborozókat – de inkább meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

Évadzáró táborjárás, nagy csobbanásokkal - fotó:

Öcaline - 2023. aug. 06.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: az elektromos eszközökről

DSTV: az elektromos eszközökről

2025. jan. 27.

Új színt vihetnek a közlekedési kultúrába az elektromos kétkerekűek, derül ki a DSTV összeállításából. De hogy bírják a fagyot, a hideget? A Magellán Kerékpárboltban erre a valóban fogós – és a közelmúltban nagyon aktuális – kérdésre keresték a választ. Hangkép.

Egyre több cég választja a tartós bérletet

Egyre több cég választja a tartós bérletet

2025. jan. 26.

Az elmúlt időszakban egyre inkább előtérbe került a vállalatok esetében a megfelelő minőségű prémium megjelenés, ami költséghatékonysággal társul. Talán ezért is lett népszerű választás a Skoda Superb típus a céges autóflották kialakítása során. (X)

Új névvel, de a régi úton mennek tovább

Új névvel, de a régi úton mennek tovább

2025. jan. 25.

Közösségi oldalán jelentette be a Csomagtartóvásár csapata, hogy hamarosan nevet változtatnak, és a tavaszi alkalmak sorának már az új névvel futnak neki. Ízlelgessük, szokjuk: ABolhapiac.

Mire használható a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

Mire használható a mesterséges intelligencia a hétköznapokban?

2025. jan. 25.

A mesterséges intelligencia (MI) vagy más néven Artificial Intelligence (AI) napjainkra szinte észrevétlenül szőtte bele magát a mindennapi életünkbe. Bár korábban csak futurisztikus elképzelésekben találkozhattunk vele, ma már sok területen aktívan jelen van, és megkönnyíti életünket. (X)

MGyT: a páfrányfenyő az év gyógynövénye

MGyT: a páfrányfenyő az év gyógynövénye

2025. jan. 24.

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGyT) Gyógynövény Szakosztálya 2025-ben a páfrányfenyőt választotta az év gyógynövényének.

Innovatív megoldások a vonalkódolvasók világában

Innovatív megoldások a vonalkódolvasók világában

2025. jan. 24.

A vonalkódolvasók az elmúlt évek során olyan fejlesztéseken estek át, amelyek jelentősen bővítették alkalmazási lehetőségeiket és tovább javították strapabírásukat.  (X)

Ön tudja, hogy milyen területeken használják a golyósorsókat?

Ön tudja, hogy milyen területeken használják a golyósorsókat?

2025. jan. 23.

A golyósorsó fontos szerepet játszik több ipari ágazatban is. Olyan rendszerekben alkalmazzák ezt a technológiát, ahol a precíz és egyenletes mozgás nélkülözhetetlen. A biztonságos üzemeltetéshez számos feltételnek kell, hogy megfeleljen a minőségi golyósorsó, hiszen az igénybevétel során különböző behatások érhetik. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő