Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Újra csalogat a KönyvTér népes forgataga!

Öcaline - 2023. augusztus 30. 10:03

Könyvbarát sokadalom, sok-sok játék, muzsika – mindez ezúttal színpad nélkül, de hamisítatlan vásártéri hangulattal: újra megrendezi KönyvTér elnevezésű kavalkádját a József Attila Könyvtár – a program helyszíne a Városháza tér lesz szombaton.
 

Az elmúlt években szép és fontos közösségi eseménnyé izmosodott a kultúra hívei körében – idén is remek programelemek egész sorát ígéri a KönyvTér!

"Már nagyon készülünk"

A József Attila Könyvtár csapata újra a Városháza térre költözik,ahol szeptember 2-án, szombaton várják a vendégeket, árulta el lapunknak Tóth Éva intézményvezető:
– Már nagyon készülünk a térre. Az idei évben a pénzhiányt segítők bevonásával és sok ötlettel ellensúlyozzuk – ebben már van gyakorlatunk, és őszintén bízom abban, hogy a kínálat elnyeri a közönség tetszését. Reméljük, az időjárás is kegyeibe fogad minket, és persze azt is, hogy sokan választják szabadidős programként a KönyvTér kínálatát: színpadunk ezúttal nem lesz, vásártéri hangulat viszont igen! Lesz kézműves sátor, helyismereti pavilon Horváth Tamással, kiállítás, a DunaKosár közössége nyomán termelői vásár kincseiből is válogathatnak a vendégek. Újra várja a gyerekeket Szmodics László remek programja, a Pentelei Hétpróba, de sok gyermekeknek és felnőtteknek szóló játék is csalogat. Természetesen nem maradhat el a hagyományos könyvbörze, és persze a papírszínház is várja a kicsiket.

Sok-sok muzsikával

A fent említett programelemek mellett sok-sok muzsika várja a vendégeket – az utca-, illetve oppardon, térzenei alaphangzást a harmonikások adják. A 13.45-től a Sándor Frigyes Zeneiskola Harmonika kvartettje ad műsort – a hivatalos megnyitó 14 órakor kezdődik –, majd Farkas Erik (ének) Sparing Donát (gitár) lép közönség elé 15 órától. 

Bemutatóra vár (és várhatóan közös táncba is csalogat) a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes 16.30-kor kezdődő műsora, majd 17 órától Kiss Péter harmonikás szólóműsora következik. A program remek helyi zenekar, a Névtelen Utca koncertjével ér véget 19 órától. (Figyelem, fontos: esőnap nincs, ha csapadékos idő lesz, a programokat a József Attila Könyvtár belső tereiben rendezik!)

Támogatók nélkül nem megy – sokan segítik a könyvéri kavalkádot

A program létrejötte idén is külső segítséggel lehetséges – több támogatót is talált a József Attila Könyvtár. Jókor jött a Dunaújváros Kenyere akció támogatása az önkormányzat és a Szécsényi Pékség együttműködésével, de külön is támogatta a programsorozatot a város önkormányzata. 
A segítők sorában szerepel a Duna Plazma Centrum, míg intézményi színtérről a Munkásművelődési Központ és a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) vállalt támogató szerepet a könyvtéri kavalkád megvalósításában.

A minifesztivál éppen a támogatók szerepvállalásra révén lehet ingyenes – mindenkit vár a könyvtári KönyvTér szombaton!

(Archív fotók: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: szakítanak a szabályokkal

DSTV: szakítanak a szabályokkal

2023. szep. 16.

Rendhagyó kísérletbe fogott az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény ráadásul már többedszer szakít a mindenki által ismert "mindent a szemnek, semmit a kéznek" szabállyal – sőt, a műtárgyak kézbe vételét szorgalmazza. Hangkép.

Eseményözönnel ünnepli alapítása 70. évfordulóját a Sándor Frigyes Zeneiskola

Eseményözönnel ünnepli alapítása 70. évfordulóját a Sándor Frigyes Zeneiskola

2023. szep. 15.

Remek kiállítással kezdte, jubileumi programok egész sorával folytatja ünnepi tanévét a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. Nagyon készülnek, több felhívással is kirukkoltak, nem véletlenül: az alapítás 70. évfordulóját ünnepi a zenei nevelés fontos városi bázisának közössége.
 

"Fű-fa zöld" – kiállítással kezdődik a jubileumi év a zeneiskolában

"Fű-fa zöld" – kiállítással kezdődik a jubileumi év a zeneiskolában

2023. szep. 11.

Jubileumi tanévet kezdett, alapítása 70. évfordulóját ünnepli a Sándor Frigyes Zeneiskola: az eseménysorozat első állomása Kelemen Marián Éva kiállításának megnyitója lesz – kedden délután.

Fúvósokkal folytatódik a Zenélő Cukrászda

Fúvósokkal folytatódik a Zenélő Cukrászda

2023. szep. 06.

Az évadnyitó eseményen a Sándor Frigyes Zeneiskola tanárainak és diákjainak mini koncertje várja a közönséget – a bemutató pénteken kora este kezdődik!

Szélesre tárta kapuját, színes programmal csalogatott a KönyvTér (galériával)

Szélesre tárta kapuját, színes programmal csalogatott a KönyvTér (galériával)

2023. szep. 04.

A Városháza térre várta a kultúra szerelmeseit a József Attila Könyvtár múlt szombaton: a KönyvTér kitelepülése gazdag kínálattal csalogatott – igaz, a tikkasztó kánikula rányomta a bélyegét a program első felére.

És akkor bevágtatott a térre a ló nélküli lovas

És akkor bevágtatott a térre a ló nélküli lovas

2023. szep. 01.

Nem, nem egy Bödőcs-országjelentés részletét tettem a címbe, drága böngészők: a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) csodás programjáról olvashatnak!

Tíz éve tolja, nagyon készül a KönyvTér bulijára is a Névtelen Utca zenekar

Tíz éve tolja, nagyon készül a KönyvTér bulijára is a Névtelen Utca zenekar

2023. szep. 01.

A műfajok, stílusok közötti átjárás, vidám, életigenlő alapbeállítás – a KönyvTér sokadalmának fináléjaként lép közönség elé a Névtelen Utca a Városháza téren szombaton este. Portré.