"... valóban nagyon fontos számomra az összetartozás kifejezése"
Májusban jelentette be Pintér Tamás és a Fordított nap keretében ideiglenes kinevezett diák-alpolgármester, hogy augusztus 20-án végre hazatér a Quimby Dunaújvárosba. Régóta dédelgetett álom válik ezzel valóra, ez is kiderül a Pintér Tamás polgármesterrel készült interjúból.
– Miért pont most, 2023-ban tér haza a Quimby?
– Rögtön a 2019-es választás után elkezdtük az előkészítését annak, hogy mielőbb ismét Dunaújvárosban léphessen fel a Quimby. 2020-ban már a fellépés időpontja is megvolt, amit a város 70 éves születésnapi rendezvényei keretében tartottak volna. Aztán ahogy annyi mindent, ezt is felborította a koronavírus-járvány. 2022-ben lehetett először visszatérni a témára és meg is történt a felkérés, 2023 elejére biztossá vált, augusztus 20-án hazatér a dunaújvárosi zenekar.
– Nem a megszokott koncepcióval készül a város idén; mit lehet tudni az előkészületekről?
– Bár egyre több városi rendezvény szervezése marad az önkormányzaton belül az idei évtől, az államalapítás ünnepét már tavaly elkezdtük szervezni egy külsős cég bevonásával. Ennek ellenére a fő támogató továbbra is Dunaújváros önkormányzata, annak azonban nagyon örülünk, hogy az Euroshownak és a szponzoroknak köszönhetően nemcsak egy családi nap, hanem egy szabadegyetem, valamint az egészen újszerű Újvárosi Fesztivál koncepciója is megvalósulhat.
– Rengeteg városi és önkormányzati cég vállal szerepet különböző formában az Újvárosi Fesztiválon. Polgármestersége óta pedig gyakran említi a kohézó erejét és fontosságát. Milyen érzés újra tapasztalni ennek megvalósulását?
– A kérdésben benne van a válasz, valóban nagyon fontos számomra az összetartozás kifejezése és erősítése Dunaújvárosban, jó látni azt, hogy ilyen szinten is megvalósul. Minden olyan vállalat, cég, intézmény, amely akár szponzorációval, akár részvétellel hozzájárul a rendezvényhez, ehhez az összetartozáshoz járulnak hozzá.
DMJV Önkormányzata
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)
2025. nov. 08.
Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)
Helyfoglaló roncsok helyett parkolóhelyek
2025. nov. 07.
Újabb adag közterületen "felejtett" autót szállított el az önkormányzat – egészen pontosan ezúttal 6 darabot. A még 2019-ben útjára indított akciónak köszönhetően már több tucat parkolóhely szabadult fel a városban – a "parkolófelszabadító" hadművelet változatlanul a dunaújvárosiak bevonásával folyik.
DSTV: fókuszban a meghatározó folyamatok
2025. nov. 07.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Elkészült Újtelepen a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 06.
Sok-sok munka van a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek mögött. Elkészült a Tündérkert Játszótér felújítása – a gyermekek immáron szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki.
A Rómain folytatódik a lomtalanítás
2025. nov. 06.
Egyúttal erre a naptári évre be is fejeződik az önkormányzat népszerű sorozata a szombati akcióval. A városrész négy gyűjtőpontján várják a lomokat 8-14 óra között, tételes lista a hajtás után!
DSTV: újabb útfejlesztési tervek
2025. nov. 06.
A beszámolóval jelentkeztünk már, most itt a DSTV összegzése a legújabb belterületi útfejlesztésekről. A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében. Hangkép.
Csöndes és nyugalmas, meghitt gyásznapok
2025. nov. 05.
Idén is meghitten emlékezhettünk eltávozott szeretteinkre a temetőben, a Duna-parton, valamint a Krisztus Király főtemplom urnatemetőjében. Mindenszentek és a halottak napja valóban a fájdalomról, a méltó emlékezésről, a családi és baráti kötelékek fontosságáról szólt.









