Az ügyészség az eltiltások hatálya alatt vezető sofőr letartóztatását indítványozta

Öcaline - 2023. szeptember 14. 11:00

Mert a szép szó, a büntetésözön már kevés. És most komolyan: mit tehetünk a notórius szabályszegőkkel egy olyan veszélyes üzemben, mint a közlekedés?

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség az eltiltás hatálya alatt elkövetett közúti járművezetés bűntette és további bűncselekmény miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki járművezetéstől eltiltások ellenére kétszer vezetett gépjárművet, majd megpróbált a rendőrök elől elmenekülni. Az indítványról Jászberényiné dr. Király Teodóra, a vármegyei főügyészség szóvivője tájékoztatta a DO-t. 
Mint összegzéséből kiderül, a nyomozás adatai szerint a férfit a bíróság háromszor tiltotta el járművezetéstől – ám ő az eltiltások ellenére augusztus 31-én, majd szeptember 8-án újra autóba ült Dunaújvárosban. Ráadásul mind a kétszer megbukott, és amikor a rendőrök ellenőrzés alá akarták vonni, a férfi megpróbált elmenekülni.
A közlemény arra is kitér, hogy kétséget kizáróan notórius szabályszegőről van szó: a gyanúsított cselekményét három járművezetéstől eltiltás és két felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt állva követte el, továbbá jelenleg is két büntetőeljárás van vele szemben folyamatban – rendre hasonló bűncselekmény miatt. Az ügyészi álláspont szerint mindezekre figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeket követne el.

A Székesfehérvári Járásbíróság helyt adott az ügyészi indítványnak és elrendelte a gyanúsított letartóztatását – ám a döntés védelmi fellebbezés folytán nem végleges.

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

2025. aug. 20.

Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!

Letartóztatás vár a bántalmazóra

Letartóztatás vár a bántalmazóra

2025. aug. 15.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

2025. aug. 13.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. aug. 11.

Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

2025. aug. 10.

A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!

Ellopták és szét is kapták a kocsit

Ellopták és szét is kapták a kocsit

2025. aug. 06.

Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

2025. júl. 29.

Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.