Telex: hálapénzt fogadott el a dunaújvárosi kórház két dolgozója, büntetőeljárást kezdtek ellenük
Büntetőeljárás folyik a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet egyik főorvosa és asszisztense ellen, akik hálapénzt fogadtak el, értesült a Telex.hu. Vizsgálat során buktak.
A hírportál beszámolója szerint információikat az érintett intézmény is megerősítette: a kórház a Telex kérdésére válaszolva azt írta, hogy a két dolgozót felfüggesztették az állásukból, miután augusztus 30-án ellenőrzést végzett a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
A Telex.hu idéz a kórház leveléből – mint kiderült, az érintettekkel szemben eljárást is kezdtek: "A két érintett személyt a megbízhatósági vizsgálat alkalmából kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés gyanúja miatt felelősségre vonták. A kórházunkban lévő főorvossal és asszisztensével közös megegyezéssel megszüntettük az alkalmazotti jogviszonyt." A kórházi levélből az is kiderül, hogy az intézményben nem kezdtek vizsgálatot az ügy kapcsán (ám "elkötelezetten küzdenek a hálapénz visszaszorításáért").
A lap érdeklődésére a rendőrség a reagált: a vármegyei rendőr-főkapitányság is megerősítette a hírt, mint írták, egy személlyel szemben vesztegetés, valamint vesztegetés elfogadása, míg egy másik személlyel szemben pedig vesztegetés elfogadása miatt folytatnak büntetőeljárást.
Mindkét gyanúsított szabadlábon védekezik.
(Forrás: Telex.hu; a kép illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.