Dunaújváros Hetilap

Az eddigi enyhébb őszi időjárás miatt kevesen kértek pótfűtést

doszerk - 2023. október 12. 17:17

A fűtéselszámoláskor gyakran elhangzó vélemény, hogy "alig volt tél, mi kerül ezen ennyibe?" Még most is alig kaptunk az őszből – pedig vasárnap már kezdődik a fűtési szezon.

Bizony igaz, hogy a telek enyhébbek voltak az utóbbi években, viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy a tavasz és az ősz meglehetősen hűvös volt. Idén májusban például, még a pótfűtési időszak – vagyis május 15. – után is sokan fűtöttek volna, olyan hűvös volt. Az idei ősz viszont szokatlanul meleg, ami a pótfűtési igényekből is látszik. Míg tavaly október 6-ig már több mint 18 ezer lakásban kérték a pótfűtést, addig idén ez a szám mindössze 28.

Az pedig nem mindegy, hogy csak az október 15. és április 15. közötti időszakban fűt-e valaki, vagy pedig igénybe veszi a pótfűtést és akár szeptember 15-től május 15-ig melegek-e nála a radiátorok, hiszen így akár 17 százalékkal is több lehet a fűtött időszak. Azt, hogy egy házban pontosan mikor volt fűtés, az elszámoló számlán is feltünteti a szolgáltató, innen is tájékozódhatnak róla a fogyasztók. 

A fűti szezon október 15-én, vasárnap kezdődik. A DVG Zrt. a nyár folyamán minden szükséges karbantartást elvégzett, így újabb problémamentes szezonra készülhetünk.

Kölesdi Fanni
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán, belső oldali illusztráció: DVG Zrt. facebook)

A rovat további hírei: Közélet

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.

 

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

2025. aug. 14.

Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

2025. aug. 14.

Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.