Az ősz kincsei várnak a Szalki-szigeti vásárban
Ötvennél több árus, gazdag kínálat, környezettudatos koncepció és remek közösségi élmény: szombaton délután látogathatnak a vendégek a Dunai Kincses Kert forgatagába.
A szeptemberi, viharjelzés miatt eldöntött üzemszünet után komoly kavalkádra készül a Dunai Kincses Kert szervező csapata: a termelői piac és kézműves vásár következő alkalmát a szokásos helyszínen, vagyis a Szalki-szigeti kemping területén rendezik október 21-én, szombaton délután. A vásár vendégeit az ősz kincseivel csalogatják, de bevallottan a halottak napjára is készülnek, sőt, a szélvészgyorsan közeledő adventi időszak ajándékai is feltűnnek majd a standokon.
Felhozatalból ezúttal sem lesz hiány a 14-17 óra között rendezendő, közösségi eseménynek is elsőrangú piacon – az ígéretek szerint ötvennél több árus kincseiből válogathatnak a látogatók. Ráadásul, mint az illusztrációnkként választott plakátrészlet is igazolja, az októberi alkalmat a környezettudatos magatartás jegyében szervezik. A piacon megszokott gigászi kosárkínálat mellett arra biztatnak minden vendégeket, hogy ki-ki papírtáskával, vászonszatyorral vagy kosárral érkezzen, ezzel is csökkentve a műanyagterhelést.
A program természetesen nyitott, minden kincskeresőt szeretettel várnak!
(Illusztráció: Dunai Kincses Kert – facebook)
A rovat további hírei: Mozaik
Csillagok, Párizs és muzsika a Rómain – sikeres volt forgatag (galériával)
2024. jún. 14.
Nyárindító kavalkádot szervezett még múlt pénteken délutánra Barta Endre a Római városrészi víztorony mellé. A terület önkormányzati képviselője családi mulatságra invitálta a környék lakóit, akik egészen biztosan jól érezték magukat.
Kertápolás remek eszközökkel
2024. jún. 14.
A kertészkedésben az a nagyon csodálatos, hogy nem igazán hagyja az embert unatkozni a sok-sok tennivaló. Ha valaki igényes és gondozott környezetre vágyik, akkor azért bizony sokat is kell dolgoznia. Ehhez ma már szerencsére remek kerti szerszámok állnak minden szorgos kertész rendelkezésére.
DSTV: operett-örökzöldek a Kultik Moziban
2024. jún. 14.
Telt házas, tomboló sikert aratott előadásról tudósít a DSTV összeállítása. A Kultik Moziban volt nagyon hálás a közönség Oszvald Marika és Peller Károly operett műsorának – míg az örökzöldek után Hajdú Balázs humorista szórakoztatta a megjelenteket. Hangkép.
Garázsvásár és véradás Újtelepen
2024. jún. 11.
44 árusítóhely csalogatja a kincsvadászokat, a közösségi kezdeményezés mellé a Magyar Vöröskereszt helyi csapatával közös véradási alkalmat is szervez a Városvédők Újtelepért Egyesület június 15-én, szombaton. Mindenkit várnak mindkét alkalomra!
DSTV: mesés környezetben a madárles
2024. jún. 11.
Felújították a madárlest az alsó Duna-parton, derül ki a DSTV összegzéséből. Ráadásul nemcsak a betonkocka melletti építményt varázsolták újjá, de a környezetét is – érdemes kilátogatni, hiszen minden adott egy kis kikapcsolódáshoz. Hangkép.
Csapadékos start, a hét végén napsütés
2024. jún. 10.
Zápor, zivatar, viharos szél és jégeső is lehet ma a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Egészen péntekig kitart a csapadékos időjárás, de a hét vége napos és nyárias lehet.
Kezdődik az Önkéntesek nyara a Jószolgálati Otthonban
2024. jún. 09.
Idén immár harmadszorra vág neki az Önkéntesek nyara című programsorozatnak a Jószolgálati Otthon Közalapítvány. A program hétfőn kezdődik, július végéig tart, az önkéntesek közreműködése mellett több kiegészítő esemény is pettyezi a kínálatot. Színes nyár!