Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat

Öcaline - 2023. október 2. 17:10

Az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveznek játékos, színes foglalkozásokkal tarkított sorozatot. Az egyik csúcspontnak a játszóház ígérkezik kedden délelőtt – a program nyitott, mindenkit szeretettel várnak!

A pedagógiai szakszolgálatok országosan e napokban-hetekben ünneplik a 10 éves fennállásukat, tudatta a DO-val Kissné Korsós Ágnes, a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye vezetője. Ennek keretében Szakszolgálati hét címmel többféle program lesz a Bóna István utca 7. cím alatt működő dunaújvárosi bázison is – a kínálatot részben a szülőknek, részben a szakembereknek szervezik. Ez utóbbira remek példa a Mi zajlik a színfalak mögött? című sorozat, amely keretében a logopédusok nyitott foglalkozások során tartanak előadást a szakembereknek a város óvodáiban. Az érdeklődő szakemberek a szakszolgálat keretében futós dadogás terápia sarokköveit is megismerhetik, míg A szakszolgálati iránytű címmel az igazgatóhoz intézhetnek kérdéseket az érdeklődők.  
A korai fejlesztés területén pedig játszóházat terveznek október 3-án, kedden 9-12 óra között – erre a programra minden érdeklődőt várnak, a kínálat részleteit Bordácsné Ágoston Krisztina gyógypedagógus, a szakszolgálat munkatársa, az esemény főszervezője összegezte:
– Őszi kavalkád című játszóházi programunk során többféle életkorú csoportnak szervezünk tevékenységeket. Két helyszínen, a Gesztenye teremben és a Makk teremben az őszhöz kapcsolódó játékos feladatokat lehet megoldani a gyermekekkel. A Mogyoró teremben a fényekkel tudnak játszani a vendégek, és ez egy rekreációs, lazító helyszínként is üzemel. A "tipegők" számára a Falevél teremben szervezünk dalos, mondókás játékokat – zenével, bábbal, sok-sok mozgással várjuk a kicsiket és szüleiket. Külön készülünk a legkisebbeknek is: 10.30-tól a babák számára szervezünk ringatót, mozgásos, ölbéli játékokkal – ennek a foglalkozásnak szintén a Falevél terem lesz a helyszíne.

Figyelem, fontos: a résztvevőktől váltócipőt, zoknit kérnek; ám a program teljesen nyitott, minden érdeklődőt szívesen látnak!

(A kép illusztráció)
 

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: ismerkedési nappal készültek

DSTV: ismerkedési nappal készültek

2025. ápr. 10.

Minden iskola életében fontos időszak a beíratás, valamint az azt megelőző ismerkedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Így volt ez a Szent Pantaleimon Általános Iskolában is – a közelmúltban több lehetősége volt megismerkedni a szülőknek és a gyerekeknek az intézménnyel. Hangkép.

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

2025. ápr. 04.

Szép hagyományt folytattak a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szakmák Napja című seregszemle keretében a diákok öt különböző szekcióban hallhattak előadásokat meghívott vendégektől, illetve egykori rudasosoktól a közelmúltban. Hangkép.
 

DSTV: ismerkedési napok az óvodai beíratás előtt

DSTV: ismerkedési napok az óvodai beíratás előtt

2025. már. 29.

A lehetőségről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése. Az óvodai beíratás előtt ezúttal is megszervezi a szülőknek és a kicsiknek a tagóvodákat bemutató mustráját a Dunaújvárosi Óvoda – három napon át várják tárt kapukkal az érdeklődőket. Hangkép.

DSTV: a pí napját ünnepelték

DSTV: a pí napját ünnepelték

2025. már. 24.

1988 óta március 14. a csodás matematikai fogalom, a pí szám nemzetközi napja, emlékeztet a DSTV összegzése. A jeles napon izgalmas ismeretterjesztő napot tartottak az Arany János Általános Iskola felső tagozatosainak. Tudományos fantasztikus hangkép.

DSTV: a Pénz7 programjai a Rudasban

DSTV: a Pénz7 programjai a Rudasban

2025. már. 21.

Népszerű sorozat folytatódott a közelmúltban a Rudas középiskola falai között, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény immár tizenegyedszerre kapcsolódott be a Pénz7 elnevezésű országos program eseményeibe. Hangkép.

DSTV: Arany napja az iskolában

DSTV: Arany napja az iskolában

2025. már. 14.

A névadóról emlékezett meg az Arany János Általános Iskola közössége, derül ki a DSTV összegzéséből. Fontos feladat Arany nevének megőrzése – az intézményben ezt interaktív, mozgalmas program segítségével tették meg idén is. Hangkép.

DSTV: új lehetőséget biztosít a Pentele Palánta program

DSTV: új lehetőséget biztosít a Pentele Palánta program

2025. már. 13.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy a Pentelei Mentálhigiénés iskola szeptembertől az elsősöket is várja majd. De mi is az a Pentele Palánta Program? Erről is kérdezték az intézmény igazgatóját és tanítóját. Hangkép.