Szép repertoár, színvonalas koncert – harmadszor is jótét céllal (galériával)
Folytatta a jótékony célú közösségi kezdeményezések sorát a Pentele Baráti Kör – az evangélikus templomban, ám a Szentháromság-szobor javára rendeztek remek hangversenyt még múlt pénteken.
Szép sorozat méltó folytatását ígérte a Pentele Baráti Kör kezdeményezése: az egyesület idén is jótékonysági koncertet szervezett – méghozzá rendre dunaújvárosi közreműködők főszereplésével!
A helyi: érték
Ezt a lokális jellemzőt is hangsúlyozta a DSTV kamerája előtt Pálinkás Bertalan, a Pentele Baráti Kör elnöke, aki ugyanakkor megerősítette, a közreműködők első szóra vállalták a felkérést:
– Még a hangverseny előtt vagyunk, de már örömteli hírekről számolhatok be. Csodálatos volt ugyanis újra megtapasztalni az összefogás erejét, és azt, hogy bárkinek is szóltunk, azonnal igent mondott a hívó szóra. Immár harmadszor vágtunk neki, ezúttal is jótékony céllal, újra kizárólag dunaújvárosi fellépőkkel, ráadásul ismét egy pentelei törekvés megvalósításáért. Nagyon örülünk ennek, és annak, hogy a közönség is szép számmal gyülekezik az eseményre – biztos vagyok abban, hogy szép, emlékezetes élménnyel távoznak.
Vastapsot érdemeltek
Remek „előhang” volt Stermeczki András evangélikus lelkész és Pálinkás Bertalan köszöntője előtt Csarnai Bálint trombitajátéka, szép előadással rukkoltak ki a Móricz iskola osztályközösségei, és vastapsot érdemelt Róka Lilla – a Sándor Frigyes Zeneiskola ifjú tehetsége előbb zongorajátékával, majd hegedűjátékával kápráztatta el a közönséget.
Szép, az est hangütéséhez méltó Radnóti-interpretációval lépett a templom közönsége elé Gasparik Gábor színművész, megérdemelten aratott nagy sikert Juhos Melinda harmonikajátéka, majd Németh Irma és Beke Beáta hárfás, énekes, gitáros produkciója is. Deutsch Vera orgonajátékát Tótin István és Tótin Katalin fagott-orgona kettőse követte, majd egy tanár-növendék trió meglepetés-formációja következett. Az est fináléjaként a Dunaújvárosi Vegyeskar lépett közönség elé – Kurucz Gergely karnagy irányításával,remek, feszes repertoárral és ihletett-szép előadással.
Ahogy ígérték, teljesítették: nemes célért, kitűnő előadókkal, remek koncerttel lepték meg a muzsika szerelmeseit – így aligha kérdéses: lesz folytatás!
Jegybevétel is, adomány is segített
A jótékonysági koncert bevételét eredetileg az evangélikus templom javára ajánlották fel, azonban a cél időközben változott: a Pentele városrészi Szentháromság-szobor állagmegóvási munkálataira fordították az esemény teljes bevételét.
Mint Pálinkás Bertalantól megtudtuk, a jegyekből összesen 285 ezer forint származott, ezt a tételt egy 15 ezer forintos adomány egészítette ki, így mindösszesen 300 ezer forinttal tudja segíteni a szükséges munkálatokat a pentelei közösség.
Nagy köszönet érte minden közreműködőnek – és a koncert emlékezetes pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán; DO)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.
Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál
2025. jún. 04.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.
Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget
2025. máj. 28.
Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.
Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban
2025. máj. 25.
A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!