Dunaújváros Hetilap

Újra lesz lomtalanítás, két helyen lehet majd leadni a holmikat

doszerk - 2023. október 31. 10:10

Időben szól a város önkormányzatának összeállítása, nem véletlenül: a november 11-én esedékes akció egy kényszerszünet utáni első, egyúttal az idei utolsó alkalom lesz a lomok összegyűjtésére.

Éveken keresztül rendszeresen és sikeresen zajlott Dunaújvárosban a lomtalanítás, és éves szinten több száz tonna hulladéktól tudott megszabadulni a lakosság. Az év közben életbe lépett hulladékgazdálkodási törvény változása miatt volt egy kis kényszerszünet a lomgyűjtésben, de lesz folytatás – idén egyszer, jövőre pedig a megszokottak szerint.

Tárgyalások, egyeztetések után

Tavasszal szinte minden hétvégén volt valahol lomtalanítás a városban. Egyrészt mert igény volt rá, másrészt azért, mert tudható volt, hogy a hulladékgazdálkodási törvény változása miatt lesznek, lehetnek fennakadások. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester arról tájékoztatott, hogy az idén, ha nem is a teljesen megszokott formában, de lesz lomtalanítás.
– Változott a hulladékgazdálkodási rendszer, ez pedig azt jelentette, hogy sok tárgyalást és egyeztetést kellett lefolytatnunk annak érdekében, hogy folytatni tudjuk a lomtalanítást. Azt kell mondanom, hogy ez idáig tartott. Tekintettel arra, hogy lassan vége az esztendőnek, az idén egy alkalommal lesz lomtalanítás városunkban, jövőre pedig minden bizonnyal a már megszokott módon tudjuk folytatni.

A Rómain és a Békében lehet leadni a lomokat

Mezei Zsolt tájékoztatása szerint az idei esztendőben tehát egy alkalommal, november 11-én lesz lomtalanítás Dunaújvárosban. Zöldhulladék és építési törmelék kivételével lehet majd megszabadulni a felesleges lomoktól, akár az elektronikai hulladékoktól is. 
A lényeg: november 11-én két lomtalanítási pont lesz a városban, a Római városrészben és Béke városrész nagy parkolójában. Ezen a napon 8 és 13 óra között várják a dunaújvárosiakat a két helyszínen.

DMJV Önkormányzata
(Fotó: DO-archív – Végh Zoltán felvétele)

A rovat további hírei: Közélet

Ötvenöt tonna hulladék gyűlt össze Újtelepen

Ötvenöt tonna hulladék gyűlt össze Újtelepen

2024. már. 29.

Az idei esztendő második városi lomtalanítását szervezték Újtelepen múlt szombaton. A Városvédők Újtelepért Egyesület jóvoltából a szokásos lomtalanítás mellett műszaki és fémhulladék gyűjtésre is sor került. Ezúttal több mint 50 tonna hulladékot szállítottak el a városrészből. Jár a köszönet!

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.