Az évad kiállítását tekintették meg a képviselők
Mint arról már korábban beszámoltunk, szeptember 29-én nyílt meg Chilf Mária képzőművész A minták kötnek című kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben.
Azóta rendkívül sok érdeklődő és fiatalabb-idősebb iskolai csoport látogatott el az intézmény tárlatvezetéseire, hogy megtekintse a nem mindennapi alkotásokat. A kiállítás tervezett zárásához közeledve kedden délután a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői is ellátogattak az intézménybe. A városvezetők Zsinka Gabriella művészettörténész közreműködésével vettek részt egy tárlatvezetésen. A bemutató kapcsán Pintér Tamás polgármester fogalmazta meg az érzéseit:
– Én azt gondolom, hogy a KMI rendkívül komoly messiás szerepet is ellát Magyarországon, ami nekünk városvezetőknek nagy öröm. Ez az intézmény egyike azon kevés magyar kulturális intézménynek, amely mer társadalomkritikát, meghökkentő alkotásokat is megmutatni: a mostani kiállítás is ilyen installációk tömkelegét tárja a látogatók elé. Engem legjobban az alkotó, Chilf Mária életének egyik legnagyobb traumáját feldolgozó képsorozata fogott meg, elgondolkodtató ugyanis látni, hogyan élte meg a művész a folyamatot az elengedésig, esetleg a gyógyulásig.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester a tárlat egyik üzenetére hívta fel a figyelmet:
– Ma nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy foglalkozzunk önmagunkkal, foglalkozzunk azzal, hogy honnét jöttünk és hova tartunk. Úgy érzem, hogy ez a kiállítás nagy inspiráció volt számomra, és – ahogy az intézményvezetők fogalmaztak – valóban ez az évad kiállítása a KMI-ben.
Zsinka Gabriella szerint a kiállítás minden korosztály számára tartogatott érdekességeket. Persze voltak olyan alkotások, amelyeket inkább csak a fiatalok vagy csak az idősebbek érezhettek magukénak.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.
Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég
2025. jún. 05.
Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!