Dunapentele világháborús áldozatainak emléke előtt tisztelegtek
A halottak napja alkalmából közösen tisztelegtek a XX. századi történelem dunapentelei áldozatainak emléke előtt. Közös a gyász, közös az emlék.
A Pentele Baráti Kör Egyesület szervezésében idén is két helyszínen, a köztemetőben az emlékműnél, majd a Magyar úti iskola melletti emlékkőnél helyezték el a résztvevők az emlékezés virágait és mécseseit a még hétfőn délelőtt rendezett ünnepi eseményen. A megemlékezés első állomása a temetőben lévő II. világháborús emlékhely volt. A Pentele Baráti Kör Egyesület által szervezett megemlékezésen pentelei és más civil szervezetek, Pentele lakói, az áldozatok hozzátartozói, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is részt vett:
– A II. világháborúban nagyon sokan estek el, mondhatni értelmetlenül. A fasizmus dunapentelei áldozataira is emlékezünk ezen az eseményen, amelyet a Pentele Baráti kör Egyesület minden évben megrendez. Szörnyű belegondolni, hogy a több évtizeddel ezelőtt megtörtént események során rengetegen vesztették életüket.
Pálinkás Bertalan a Baráti Kör Egyesület elnöke emlékező beszédében elmondta, Dunapentelét nagyobb veszteségek érték, mint a környéket, mert itt a II. világháború alatt kétszer is átvonult a front:
– A sok-sok megsérült ház között például Pentelei Molnár János házát is találat érte. Rengeteg család szakadt szét, akiknek a hozzátartozóik hiányával is meg kellett küzdeniük. 1945-ben, amikor befejeződtek a harcok, Dunapentelén egy példás helyreállítás történt. A háborús veszteségek után Dunapentele népe példásan talpra állt. Nagyon megbecsülendő teljesítménnyel életteret teremtek ismét a súlyosan sérült körülmények ellenére is.
Beszéde utána a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait és mécseseket gyújtottak, leróva kegyeletüket a dunapentelei áldozatok emléke előtt. A megemlékezés a Magyar úti iskola melletti I. világháborús emléktáblánál ért véget, ahol szintén gyertyát gyújtva, és az emlékezés virágaival rótták le kegyeletüket.
Közös főhajtással, csöndes gyásszal, együtt emlékeztek...
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.
Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég
2025. jún. 05.
Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!
Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban
2025. jún. 03.
A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután.