Győzelem és továbbjutás a kupában

spigott - 2023. november 22. 7:30

A tavalyi szezon után idén a Dunaújvárosi Acélbikák jelentették a végállomást a DVTK Jegesmedvék hokisainak a Magyar Kupában.

A Miskolcon elért 2-2-es döntetlen után bizakodva, a továbbjutás reményében vágtak neki Acélbikáink a DVTK Jegesmedvék elleni kupacsatának ma este fél nyolctól. A két gárda rendre kiélezett meccseket játszik egymással az idei szezonban, s ez ma sem volt másképp, ugyanis a találkozó első felvonása kiegyenlített játékot hozott, s bár az első percekben a vendégek, a folytatásban inkább a mieink akarata érvényesült. Ez szerencsére gólokban is megmutatkozott, mert a 14. percben Nemes jó letámadásából Varga került helyzetbe, s szépen kilőtte a jobb felsőt, majd két és fél perccel később Dostalek ért bele szemfülesen Svars kék vonalas lövésébe emberelőnyben, így a nyitó húsz perc után 2-0-s hazai fórnak örülhettünk.

A fordulás után nagyot változott a játék képe, a mieink valamivel visszább álltak, míg a DVTK nagy erőkkel támadott, igaz kétszer is emberfórban támadhatta a hazai kaput. Az elsőt ugyan még sikerült kivédekeznie a mieinknek, a másodiknál viszont Razumnyak bekotort egy lepattanót, s hogy a hazai drukkerek kedve még rosszabb legyen, arról Esteves gondoskodott 42 másodperccel később, miután egy komoly védelmi megingást követően a kapu elé cselezte magát, s közelről egyenlített (2-2).

Képek forrása: DAB

Bőven ígért tehát izgalmat a harmadik felvonás, melyben előbb a Jegesmedvék, majd a Bikák játszhattak emberfórban, s ebben ma mindenképpen jobbak voltunk a vendégeknél, mert Dostalek szemfülessége újabb találatot ért az 50. percben (3-2). Nem sokkal később újabb feleslegesnek tűnő szabálytalanságot szedtek össze a Macik, s ezt Sillanpää büntette óriási kapásgóllal, így a DVTK hiába hozta le kapusát az utolsó három percre, még szépítenie sem sikerült, így Acélbikáink 4-2-es győzelmet aratva, 6-4-es összesítéssel jutottak be a sorozat negyedik fordulójába.

Edzői értékelések

Niko Eronen: – Jól érkeztünk meg a meccsbe, a vasárnapi teljesítmény után nagyon koncentráltuk arra, hogy jó lábbal kezdjük a meccset, s az első harmadot úgy érzem, kontroll alatt is tudtuk tartani. A másodikban összeszedtünk pár felesleges kiállítást, azokkal átbillent a momentum a DVTK javára. 2-2 után azonban visszataláltunk a meccsbe, jól működött az emberelőnyös játékunk, s ezzel sikerült végül megnyernünk a párharcot. Mind a négy sor és a kapusunk is "ott volt" a meccsen, nem voltak gyenge emberek a csapatban és mindenki nagyon akarta ezt a továbbjutást, ennek is örülhettünk ma.

Steve Kasper: – Jól játszottunk az első harmadban, aztán mégis kétgólos hátrányban találtuk magunkat, de nem pánikoltunk, nem adtuk fel, s visszaküzdöttük magunkat a meccsbe. A harmadik harmadban elkövettünk pár hibát, nem szedhetünk össze két kiállítást a támadó harmadban, azzal csak problémát kérjük magunknak, s jár a kredit ellenfelünknek, mert ki is használta ezeket. Ez nagy különbség volt ma, ők gólokat lőttek az emberelőnyökből, s bár nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de, amikor kellett volna, nem tudtunk élni velük.

DAB – DVTK Jegesmedvék 4-2 (2-0, 0-2, 2-0) továbbjutott a DAB 6-4-es összesítéssel

DAB: Tóth – Sziszak, Svars (2), Szalma, Nemes, Dostalek 2 – Blomberg, Ahonen, Elomaa, Koskinen (1), Sillanpää 1 (1) – Varga 1, Maarnela, Hadzinikolic (2), Lorraine, Somogyi – Léránt, Károly, Pinczés, Atamancsuk. Vezetőedző: Niko Eronen.

DVTK: Praták – Verveda, Bean, Esteves 1, Lövei (1), Barrow (1) – Szirányi, Szathmáry (1), Kulesov, Páterka (1), Berdnyikov – Szalay, Vojtkó, Trozsák, Makai, Razumnyak 1 – Farkas, Skrabov, Miskolczi, Csiki, Mattyasovszky. Vezetőedző: Steve Kasper.

A rovat további hírei: Sport

Dobogós helyek az évzárón

Dobogós helyek az évzárón

2024. nov. 27.

Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Hazai bajnoki előtt a DFVE

Hazai bajnoki előtt a DFVE

2024. nov. 27.

A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

2024. nov. 27.

A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.

DSTV: magabiztos győzelem idegenben

DSTV: magabiztos győzelem idegenben

2024. nov. 26.

Újabb fordulót rendeztek az asztaliteniszezők NB III-as mezőnyében az elmúlt hétvégén. A dunaújvárosi Pentele Asztalitenisz SE ezúttal Bonyhádra látogatott, ahol a bonyhádi egyesület második csapatával mérkőzött meg és simán gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat. Hangkép.

Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése

Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése

2024. nov. 26.

A legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a női válogatott elé a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.

Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók

Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók

2024. nov. 26.

A Kecskeméti LC labdarúgóinak sikerével ért véget a tizenegyedik alkalommal megrendezett Ádám Anita Emléktorna a Rácalmási Sportcsarnokban.

Remek második félidő Pakson

Remek második félidő Pakson

2024. nov. 25.

Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.