Ismét Hankook abroncsokat kaptak a rendvédelmis autók
Kora tavasszal száznyolc gumiabroncsot adományozott a Hankook a város közfeladatot ellátó rendvédelmi szervezeteinek. A napokban folytatta nemes sorozatát a koreai cég, és megérkeztek az új szezon abroncsai is.
A Hankook Tire Kft. támogatásával, Dunaújváros önkormányzata segítségével autógumi adományokat vehetett át a napokban Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke. Az abroncsok természetesen azonnal mentek is a közfeladatot ellátó rendvédelmi szervezetekhez, a polgárőrökhöz, önkéntes tűzoltókhoz, közterület felügyelőkhöz, illetve a vöröskereszthez.
Az adományok átvételét követően kérdésünkre Orosz Csaba elmondta, hogy az említett szervezeteknek ez óriási segítséget jelent:
– Ez egy nagyon fontos támogatás, hiszen olyan szervezetekről van szó, amelyek az ilyen jellegű kiadásokat is nehezen tudják megoldani, de tudjuk, hogy fontos és szükséges. Szerintem nem kell különösebben részletezni, hogy a közbiztonságért, a köz érdekében dolgozók biztonságos téli közlekedése mennyire fontos. Fontos mindenkinek. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Hankook dunaújvárosi gyárának ezért a támogatásért.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Életmentő fiatalok a Kultik Moziban
2025. ápr. 11.
32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.
Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok
2025. ápr. 10.
Fontos dátumokon vagyunk túl: április elején voltak az óvodai ismerkedős napok, a napokban pedig a beiratkozás volt aktuális a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben. Kevesebb a gyerek, több a sajátos nevelési igényű beiratkozó – nehéz év lesz.
Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették
2025. ápr. 10.
Gondolták volna, hogy a közkedvelt Muki mozdony idén már 131 éves? És azt, hogy a Vidám Parkból a Vasmű útra is már 11 éve költöztették? Az sem ma volt, és az idő vasfoga is kezdte már újra megkoptatni – a napokban lefestették és kitakarították.
Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!
2025. ápr. 10.
Amint arról már előzetesen is hírt adtunk, idén is folytatja az önkormányzat a városrészenként meghirdetett lomtalanítási sorozatot. Az első állomás Újtelepen volt múlt szombaton – tonnákban mérhető sikerrel.
Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen
2025. ápr. 09.
A külön tárgyalandó lomtalanítási akció, valamint a véradás és BikeSafe akciója mellett még rovarhotelt is avattak, mi több, jelképesen egy méhlegelő virágcsomagját is elültették a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hagyományos programján múlt szombaton.
Sitt Happens – avagy közös trauma feldolgozás Lengyel Tamással
2025. ápr. 09.
Lehet-e traumatikus élmény egy házfelújítás? A hallgatóság erre a kérdésre is választ kaphatott Lengyel Tamás Sitt Happens című egyéni estjén. A Jászai Mari-díjas színész másodjára látogatott el a Kultik Moziba, ahol a közönséggel együtt élte újra otthonfelújításának tragédiáit.
Idén csúcsot döntenek az elsősegélynyújtók
2025. ápr. 09.
Folytatódik a város egyik legnagyobb hagyománnyal bíró közösségi ismeretterjesztő megméretése, a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenye. A résztvevők már az 54. viadalra készülnek – és egy csúcs már biztosan megdől pénteken!