Jótét licit a Jószoliért, hétfőn startol a közösségi akció
Idén immár ötödszörre szervezi meg Jótékonysági licit a Jószoliért című közösségi kezdeményezését a Jószolgálati Otthon Közalapítvány – november 27-án, jövő hétfőn lehet először bekapcsolódni az online licitbe!
Az elmúlt esztendők és alkalmak gyakorlatához híven ezúttal is a Liget közi intézmény művészetterápiás csoportjában készült alkotások kerülnek a virtuális kalapács alá.
Nagyon lelkesen alkotnak
Az idei program részleteiről, a műhelymunka titkairól Kóty Zsuzsanna, a közalapítvány fejlesztője, a csoport vezetője beszélt lapunknak:
– Az első licitet 2020 őszén rendeztük, a Bartókban kiállítást is rendeztünk az akkori alkotásokból, ehhez a gyakorlathoz idén is visszatérünk. A covid miatt már online volt a licit, és végül ezt a gyakorlatot követtük a következő alkalmakkor is. A csoport tagjai idén is nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába, szép alkotások sora született, így újra várjuk a licit facebook felületén az érdeklődőket. Húsz alkotó mintegy negyven képére lehet licitálni – nagyon várják, nagyon várjuk!
Az említett kiállítás részleteiről összeállításunk végén olvashatnak, a kezdeményezésről Kóty Zsuzsanna kérdésünkre kiemelte: a képek természetesen közös műhelymunka eredményei, hathatós segítséggel, irányítással készültek. A művészeti csoport vezetője a jótét program időtartamáról is beszámolt: az akciót november 27-én, azaz jövő hétfőn kezdik a Jótékonysági licit a Jószoliért című facebook felületen, licitálni jó két héten át, egészen december 15-én pontban déli 12 óráig lehet. A legmagasabb összeget ajánlókat természetesen ezúttal is értesítik a karitatív program lebonyolítói – a licitből befolyt összegből az ellátottak számára fejlesztő eszközöket, játékokat vásárolnak a karácsonyfa alá; és a korábbi évek gyakorlatához híven a további alkotáshoz szükséges felszerelést is ebből az összegből szeretnék beszerezni, valamint sikeres kezdeményezés nyomán egy új laptop vásárlását is tervezik.
A közösségi kezdeményezés facebook felülete az alábbi címen érhető el!
Jótékonysági licit a Jószoliért (katt) >>
Kiállítással is készülnek!
A Jószolgálati Otthon Közalapítvány és a Bartók Kamaraszínház közös programjaként valósul meg a kiállítás, a válogatást a színház Aula Galériájában láthatják a vendégek. A tárlat anyagát Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Őze Áron színházigazgató ajánlja a megnyitó vendégeinek figyelmébe, az esemény december 7-én 15.30-kor kezdődik.
A megnyitón közreműködik Polgár Lilla és Klép Tamás, a jószolis remekeket egy bő héten át, december 17-ig láthatják az érdeklődők, licitálók.
Licitre fel – jótékonyan a Jószoliért!
(Fotó: Jószolgálati Otthon Közalapítvány)
A rovat további hírei: Mozaik
Kedveskedjünk a hölgyeknek!
2024. feb. 13.
Kevés nő van, aki egy kis meglepetésnek, különleges programnak, egyedi ajándéknak ne örülne. A különféle ünnepek kiváló alkalmat szolgáltatnak, hogy meglepjük a számunkra fontos hölgyeket, de a hétköznapok során is keríthetünk alkalmat rá, hogy kifejezzük szeretetünket. (X)
Tippek, hogy a nyaralásod alatt profi képek szülessenek
2024. feb. 13.
A nyaralás általában iszonyatosan gyorsan eltelik, ezért is igyekszik a legtöbbünk minden pillanatot megörökíteni. A jó hír pedig az, hogy az elmúlt években tapasztalható nagyfokú technológiai fejlődésnek köszönhetően a legújabb mobilokkal tulajdonképpen már bármit le lehet jól fotózni, nincsen szükség fényképezőgépre. (X)
DSTV: Livi lépteiért báloztak
2024. feb. 13.
A hírt már megírtuk, ezúttal következzen a DSTV összegzése arról, hogy ismét jótékony célt szolgált a 70 éves Móricz iskola immár hagyományos Szülő-Pedagógus Bálja. Az esemény résztvevői Livi lépteit segítették a színes mulatság bevételével. Hangkép.
Fedezzük fel a meseszép Garda-tó környékét!
2024. feb. 12.
Olaszország legnagyobb és egyben leghíresebb tava a Garda-tó, amely népszerűségét remek elhelyezkedésének és kellemes klímájának köszönheti a turisták körében. Három régió határán fekszik, az Alpok és a Pó-síkság között, északról tehát hegyek veszik körül, ahol a síelés szerelmesei hódolhatnak kedvenc sportjuknak. (X)
Értékmentők: a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör
2024. feb. 12.
Az értéktárba kerülés jeles eredményéről már beszámoltunk, ezúttal egy köszöntés hírek következik: Barta Endre alpolgármester és Orosz Csaba, a Pentele városrész önkormányzati képviselője a Pentele Klubházban tette tiszteletét a dalosok előtt!
A digitális nomádok élete sem fenékig tejfel!
2024. feb. 12.
Akadnak olyan munkahelyek, pozíciók, amelyeket irigykedve csodálunk, mert valami miatt sokkal ideálisabbnak vagy éppen izgalmasabbnak hisszük, mint a sajátunkat. Ugyanez a helyzet egyes munkavégzési formákkal is. (X)
Változékony, de még mindig tavaszias idő lesz
2024. feb. 12.
Eső, szél, 10-13 fok körüli csúcsok – folytatódik a tavasz a télben a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Egész héten változékony időre készülhetünk, a nap ritkábban bújik elő.