Pénziránytű: hasznos volt a szakmai fórum
A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói is részt vettek azon a bázisiskolai szakmai fórumon, amelyet a Pénziránytű Alapítvány országos programja keretében szerveztek a Pénzmúzeumban.
A tanácskozás részleteiről Orbán Mária, a Rudas gyakorlatioktatás-vezetője számolt be lapunknak, kiemelve, hogy a program a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztésén túl a tanárok szakmai és módszertani felkészítését is feladatának tartja:
– A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal indította útjára Bázisiskolai Programját, amelynek iskolánk is aktív tagja. A tanárok szakmai és módszertani felkészítését célzó bázisiskolai fórumnak a budapesti Pénzmúzeum adott otthont – nagy örömünkre három kollégánk vett részt a tanácskozáson. Beszámolójuk szerint a lenyűgöző környezetben, kiváló előadók által tartott változatos szakmai előadások biztos információkat jelentettek a gyorsan változó üzleti-gazdasági életben, ugyanakkor kellő tájékozottságot is nyújtottak a programban tevékenykedőknek az előttünk álló tanévhez.
A fórum résztvevői egy játék keretében próbára tehették a Pénziránytű Alapítvány működésével kapcsolatos ismereteiket is – és nem utolsósorban gyarapíthatták „zséjüket”, amely forintokat pótolt a játékban. A fórum után lehetőségünk volt megtekinteni a Magyar Pénzmúzeum és Látogató Központot, mely Európa leginnovatívabb jegybanki élménytere. Orbán Mária érdeklődésünkre hangsúlyozta: a bázisiskolai fórum tapasztalatai nyomán bíznak abban, hogy az intézményben kialakított Pénzügyi Tudás Otthona teremben a tanév ideje alatt tartandó foglalkozások hozzájárulnak a Rudasba látogató általános és középiskolás diákok pénzügyi-pénzkezelési tudásának gyarapításához.
(Fotó: Magyar Pémnzmúzeum)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: újra akcióban a Pindur Pandúrok
2024. máj. 08.
Izgalmas eseménnyel, gyerekek főszereplésével folytatódott a Közbiztonsági Hónap sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. Az elmúlt években az ovisok és kisiskolások kedvencévé vált a Pindur Pandúrok közlekedésbiztonsági viadal, amelynek ezúttal is az egyetem tornacsarnoka adott otthont. Hangkép.
A meglepetés ereje: a hozzánk érkezők sokszor rácsodálkoznak Dunaújvárosra
2024. máj. 07.
A Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete partner szervezetét, a csepregi Farkas Sándor Egyletet látta vendégül a napokban. A vendégek megismerkedhettek Dunaújvárossal – meglepte őket városunk, és nagyon tetszett nekik, amit láttak.
Nyárias meleg után erős lehűlés
2024. máj. 06.
Ma még napsütés és nyárias értékek, keddtől esős napok jönnek, lehűléssel, ígéri a DO időjárási szakértője. A hét vége is változékony marad, lesz egy hamisítatlan áprilisi hetünk!
DSTV: apró, de gyönyörű gesztus az MMK előtt
2024. máj. 04.
Szép anyák napi akcióra készül a Munkásművelődési Központ, derül ki a DSTV összegzéséből. Anyák napjára készülve már ma kikerül az intézmény elé az a tábla, ahonnan szeretteiknek szóló jelképes ajándékot vihetnek magukkal a látogatók. Hangkép.
A pécsi Zsolnay-negyed programjai
2024. máj. 03.
A családi kirándulások egyik népszerű célpontja Pécs, a Mecsek vadregényes tájai mellett azonban érdemes ellátogatni egy különleges helyszínre is. (X)
Koltai Róbert nálunk már családtagnak számít
2024. máj. 03.
A Sugárúti Fesztivál vendége volt Koltai Róbert, aki élettársával, Gaál Ildikóval színpadra állva önálló fellépéssel örvendeztette meg a Dunaújvárosi Estek közönségét. Az előadás ezúttal a Kultik Moziban volt, ahová nagyon sokan ültek be a színvonalas kikapcsolódás reményében. Így is történt!
Küszöbön a Bringatúra – mindenkit várnak szombaton!
2024. máj. 03.
Immár a XXXVIII. Bringatúra nagy közös tekerésére várják a kétkerekűsöket május 4-én, szombaton. Mutatjuk a teljes programot, bónuszként az útlezárások tervével. Hajrá mindenki, itt a pontos menetrend!