Szabálysértési őrizetben a merész, de tudatlan sofőr

Öcaline - 2023. november 30. 8:15

Balesetet okozott a város belterületén, aztán kiderült, még jogsija sincs. Egyébként egy teherautónak ütközött, és mákja volt, hogy nem sérült meg. Ide hallom Besenyő Pista bácsi szavait.

Rendhagyó balesetről és elfogásról tudósít a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői összegzés szerint a város belterületén egy személyautó vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért egy tehergépkocsinak ütközött. A járművek megsérültek. Az autósról kiderült, nincs vezetői engedélye.
A közlekedési balesetről kedden kora délután a rendőrséget. Mint a vizsgálat megállapította a Petőfi Sándor utcában az Aranyvölgyi út felé tartott egy 35 éves helyi férfi, aki az előtte forgalmi okból lassító tehergépkocsi hátuljának ütközött. A balesetben senki nem sérült meg. Az okozó sofőr elismerte a felelősségét, helyszíni bírságot szabtak ki rá a rendőrök. De volt még egy csavar a történetben: a bírsággal nem úszta meg, vezetői engedély nélküli járművezetés miatt előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, és őrizetbe vették.
A rendőrségi összegzés figyelmeztetéssel ér véget: aki úgy ül volán mögé, hogy egyáltalán nincs jogosítványa, veszélyezteti a közlekedés biztonságát, hiszen nem rendelkezik megfelelő ismeretanyaggal, ezért a KRESZ-t sem tudja alkalmazni megfelelőképpen. Az engedély nélküli vezetés szabálysértési elzárást, járművezetéstől eltiltást vagy pénzbüntetést is vonhat maga után. 

Ne veszélyeztesse se maga, se mások életét, testi épségét – hogy mindenki hazaérjen!

(Fotó: FVMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Megtalálták az eltűnt diáklányokat

Megtalálták az eltűnt diáklányokat

2025. okt. 01.

Székesfehérváron bukkant a rendőrség a városból kedden délután eltűnt lányokra. A szökés nem megoldás, figyelmeztet a hatósági közlemény.

Késelés a Római körúton

Késelés a Római körúton

2025. szep. 28.

Súlyos sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit szombaton délután késeltek meg a Római körúton.

Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval

Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval

2025. szep. 25.

A Fejér Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta annak a négy személynek a letartóztatását, akik több mint 6 kg kábítószert értékesítettek Dunaújvárosban és környékén.

Kulcs a tragédiák megelőzéséhez

Kulcs a tragédiák megelőzéséhez

2025. szep. 23.

Kétszáztíz otthonban keletkezett tűz Fejér vármegyében e hónap közepéig, és ezeknél az eseteknél már négy ember életét vesztette. És a fűtési időszak még csak most kezdődik!

 

Öngyilkosság a kiserdőben

Öngyilkosság a kiserdőben

2025. szep. 22.

Helybéli férfi holttestére bukkantak a kiserdőben vasárnap reggel, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a városban terjedő híreket. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, tudatta a közlemény.

Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját

Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját

2025. szep. 18.

Indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tizenkét éves fiút kényszerített szexuális cselekmény végzésére. A gyanúsított tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt felelhet, értesült a DO.

Rendőrkézre került a kiserdei szatír

Rendőrkézre került a kiserdei szatír

2025. szep. 17.

Becstelen esetről adott hírt a rendőrség – elfogták a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját a városban. A 41 éves férfit szexuális erőszak bűntette miatt vették őrizetbe, kezdeményezik letartóztatását is, értesült a DO.