Ügyészi szakba jutott az elalvó sofőr esete

Öcaline - 2023. november 23. 15:45

Még nyáron nyomta el az álom a 62-es úton a 44 éves férfit; két súlyos és két könnyebb sérült a szendergés szomorú mérlege – és vádemelés lesz a vége, értesült a DO. 

Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki még augusztus derekán okozott súlyos balesetet a 62-es úton, tudatta a vágmegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. Mint a szóvivői összegzés felidézi, Székesfehérvár felől Dunaújváros irányába haladt Dacia típusú autóval a 44 éves járművezető augusztus 17-én délután, ám Seregélyes külterületén áttért a szemközti sávba – elmondása szerint azért, mert elaludt –, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő tehergépkocsival. 
A baleset következtében a vétlen járművezető és utasa súlyosan, az okozó sofőr és az autóban ülő egyik utas pedig könnyebben sérült. A rendőrök elvégezték a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt kezdett ügyben a szükséges eljárási cselekményeket, erősítette meg a híradás – az iratokat átadták az ügyészségnek.
A szóvivői summázat figyelmeztetéssel ér véget: a hasonló esetek elkerülése érdekében kérik, hogy mindig kipihenten induljanak útnak! Ha valaki vezetés közben úgy érzi, hogy fáradt, tompulnak a reflexei, tartson pihenőt, különösen, ha nagy utat tesz meg! Pár nyújtó és hajlító gyakorlat segíthet a közérzet javításában – és nem utolsósorban a közlekedésbiztonság megőrzése terén is.

Vigyázzanak az utakon – hogy mindenki hazaérjen!

(Fotó: FVMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Megtalálták az eltűnt diáklányokat

Megtalálták az eltűnt diáklányokat

2025. okt. 01.

Székesfehérváron bukkant a rendőrség a városból kedden délután eltűnt lányokra. A szökés nem megoldás, figyelmeztet a hatósági közlemény.

Késelés a Római körúton

Késelés a Római körúton

2025. szep. 28.

Súlyos sérüléssel szállították kórházba azt a férfit, akit szombaton délután késeltek meg a Római körúton.

Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval

Kábítószerrel kereskedtek, letartóztatásba kerültek – rendőrségi videóval

2025. szep. 25.

A Fejér Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta annak a négy személynek a letartóztatását, akik több mint 6 kg kábítószert értékesítettek Dunaújvárosban és környékén.

Kulcs a tragédiák megelőzéséhez

Kulcs a tragédiák megelőzéséhez

2025. szep. 23.

Kétszáztíz otthonban keletkezett tűz Fejér vármegyében e hónap közepéig, és ezeknél az eseteknél már négy ember életét vesztette. És a fűtési időszak még csak most kezdődik!

 

Öngyilkosság a kiserdőben

Öngyilkosság a kiserdőben

2025. szep. 22.

Helybéli férfi holttestére bukkantak a kiserdőben vasárnap reggel, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata a városban terjedő híreket. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel, tudatta a közlemény.

Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját

Letartóztatták a kiskorú becstelen bántalmazóját

2025. szep. 18.

Indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki egy tizenkét éves fiút kényszerített szexuális cselekmény végzésére. A gyanúsított tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt felelhet, értesült a DO.

Rendőrkézre került a kiserdei szatír

Rendőrkézre került a kiserdei szatír

2025. szep. 17.

Becstelen esetről adott hírt a rendőrség – elfogták a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottját a városban. A 41 éves férfit szexuális erőszak bűntette miatt vették őrizetbe, kezdeményezik letartóztatását is, értesült a DO.