Az öröm ünnepe volt a Városháza téren
Már az öröm gyertyája is ég az adventi koszorún – Mezei Zsolt alpolgármester és Stermeczki András evangélikus lelkész múlt vasárnap közösen gyújtották meg az ünnepi koszorú harmadik gyertyáját a Városháza téren. Az Adventi Forgatagban ezúttal is színes programok várták a térre kilátogatókat.
Hit, remény, öröm – már három gyertya ég az ünnepi koszorún, amelyet ezúttal is közösen, a városlakókkal együtt gyújtottak meg a város főterén vasárnap délután.
Költözzön öröm a közösség szívébe és lelkébe!
A Városháza térre kilátogatókat Mezei Zsolt alpolgármester köszöntője fogadta, aki beszédében egyebek mellett az advent jelentőségét is hangsúlyozta, valamint kiemelte
– Mint Dunaújváros lakói együtt osztozunk az öröm és a remény üzenetében. Az advent harmadik hetében, amikor a rózsaszín gyertya fénye ragyog, emlékezzünk arra, hogy városunkban is számos örömforrás található. Legyen például ez a közös karácsonyi vásár, vagy éppen egy szomszédok közötti baráti találkozás az utcáinkban. Dunaújváros szépsége nem csak az épített környezetben rejlik, hanem a közösségünk szívében és lelkében is.
Az advent idején különösen fontos, hogy megoszthassuk az öröm pillanatait egymással. Legyen ez az időszak arra is emlékeztetés, hogy az öröm a közös ünneplésben és együtt töltött pillanatokban rejlik, teremtsünk együtt emlékezetes pillanatokat, amelyek tovább erősítik városunk összetartozását.
A színpadon megosztotta ünnepi gondolatai Stermeczki András evangélikus lelkész is, aki az öröm fontosságát is hangsúlyozta kiemelve, hogy a Megváltó születése mindnyájunk öröme.
A színpadi köszöntők után közösen meggyújtották az ünnepi koszorú harmadik gyertyáját, majd kezdetét vette a színpadi produkciók sora.
Elsőként Vásáry André férfi szoprán lépett színpadra karácsonyi dalcsokrokkal, majd a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium diákjai készültek A mágustanoncok kalandja című színdarabbal, és több tanuló is színpadra lépett karácsonyi ének produkcióval.
A műsort Pável István Zsolt és Udvari Emese mesemondók léptek színpadra.
A szeretet gyertyája következik
Az Adventi Forgatag programjai december 22-én, pénteken folytatódnak, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes várja ünnepi összeállítással a látogatókat a Városháza térre 17 órakor.
Az idei eseménysorozat zárónapja december 23-án, szombaton lesz; Pintér Tamás polgármester és Baltási Nándor római katolikus plébános köszöntik a vendégeket és meggyújtják a szeretet gyertyáját. A gyertyagyújtást követően érdemes lesz maradni a téren: színpadon lesz a Zabszalma zenekar, a Dunaújvárosi Óvoda kórusa, majd pedig a Digital Zenekar.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Hogyan válassz mosogatót, amely divatos és tartós is?
2025. júl. 22.
Eszedbe jutott már, milyen kihívásokkal jár a konyha berendezése? Akár új otthonba költözöl, vagy csak modernizálni szeretnéd a meglévő konyhát, a megfelelő mosogató kiválasztása alapvető szerepet játszik a végeredményben. Egy konyhai mosogató nemcsak esztétikai elem, hanem funkcionális központ is, amit nap mint nap használsz. (X)
Frissítő délután a posta előtt
2025. júl. 22.
Immáron negyedik alkalommal tartotta meg "1 Csepp Frissítő Mindenkinek" elnevezésű akcióját a DLSZ Jót, szívből – Dunaújvárosért Akciócsoportja hétfőn délután.
A higiénia jelentősége a modern vállalkozásokban
2025. júl. 22.
Az egészséges, tiszta környezet biztosítása minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, akár étteremről, irodáról vagy üzemről van szó. A higiéniai termékek ebben komoly szerepet játszanak, hiszen nemcsak a munkakörülmények javításában segítenek, hanem növelik az ügyfelek és vendégek elégedettségét is. Ki ne érezné magát kényelmesebben egy tiszta, rendezett környezetben? (X)
Ezért érzed magad hirtelen 80 évesnek, amikor csak 30 vagy
2025. júl. 21.
Sajnos sokunk életében eljön az a nap, amikor egy átlagosnak tűnő reggelen, nem tudjuk fájdalom nélkül felvenni a zokninkat. Ehhez pedig nem kell korosnak lenni, elég egy kis lumbágó, ami sunyin támad hátba, ráadásul a szó legszorosabb értelmében. (X)
Autómágnes vs. autófólia: mikor melyik a legjobb döntés?
2025. júl. 21.
Az autóra szerelhető reklámeszközök világában az autómágnes és az autófólia nyújtja a két leggyakrabban használt megoldást. (X)
DSTV: nagy siker volt az AlfaCity
2025. júl. 21.
Ismét márkatalálkozó helyszíne volt Dunaújváros: az Alfacity csapata örömmel tért vissza városunkba – szintén izgatottan látogattak el a rendezvényre az olasz márka szerelmesei. Hangkép.
Kitart még a tikkasztó nyár
2025. júl. 21.
A meleg mellé a hét második felére záporokat, helyenként komoly zivatarokat is ígér a DO időjárási szakértője. Mozgalmas hét lesz – meteorológiai szempontból biztosan!








