Illusztris meghívottal folytatódik a népszerű közéleti sorozat: Róna Péter közgazdász, köztársaságielnök-jelölt vendégeskedik a Városháza dísztermében csütörtökön délután. Flyer.
(Címlapkép: 24.hu; flyer: "Rajta, Újváros!" Egyesület – facebook)
Illusztris meghívottal folytatódik a népszerű közéleti sorozat: Róna Péter közgazdász, köztársaságielnök-jelölt vendégeskedik a Városháza dísztermében csütörtökön délután. Flyer.
(Címlapkép: 24.hu; flyer: "Rajta, Újváros!" Egyesület – facebook)
Két kislány ül a Dózsa iskola igazgatójának irodájában. Kicsit feszengve, furcsa nekik a helyzet, egyrészt a diákok nem annyira szeretnek az igazgató irodájában, és az is, hogy egy fotós fényképezi őket, meg újságíró mindenféléket kérdezget. Olyan dologról, ami – szerintük – szóra sem érdemes, hiszen csak és kizárólag azt tették, amiről úgy vélték, hogy tenniük kellett.
Brüsszel a bevándorlást ösztönző javaslatokat elhallgatja, a központosított menekültügy tervével pedig kiszolgáltatná Magyarországot a migrációnak - mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
A bértárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a dunaújvárosi Hankooknál - közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szombaton az MTI-vel.
Rendkívüli kongresszust tartott szombaton a Jobbik. A két napirendi pont “a Jobbik megszűnésének lehetősége”, ami a parlamenti frakció végét is jelentené, illetve másik “a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása” - írja a Pesti Srácok.
Adományátadó, Szakmák Napja a Rudasban, felújítják a csónakházat, Centrum Kupa - egy csokorban a hét legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.
Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings, egyebek mellett a magyar külső adósságpozíció gyors javulásával indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy egy fokozattal “BBB”-re javította a devizában és forintban fennálló hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek besorolását az eddigi “BBB mínusz”-ról. Az új osztályzat kilátása stabil.
Újabb fél évvel meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.