Már eddig is eredményes a felújítás – jövőre folytatják
Beszámoltunk már arról, hogy ősszel látványosabb felújítás kezdődött a Béke városrészi Palme köz 2-4. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületen, ahol 24 szociális bérlakás található. Itt a lépcsőház acél tartószerkezete olyan mértékben korrodálódott, hogy elengedhetetlenné vált a felújítása.
Az ősszel elkezdődött és idei évre tervezett felújítási munkálatok most befejeződtek, de a tervek szerint jövőre visszatérnek majd a szakemberek és folytatják a felújítást. A most elkészült épületet a közelmúltban Pintér Tamás polgármester is megnézte, aki az acélszerkezetek felújítására volt kíváncsi:
– Tóth Kálmán képviselővel néztük ma meg a felújított épületet, és örömmel látom, hogy eltűntek a rozsdás tartóelemek és biztonságban tudhatjuk az itt lakókat. 24 szociális bérlakás található abban a Béke városrészi épületben, amelynek felújítását idén ősszel kezdtük. Az 1980-as években épült társasház lépcsőházát acél tartószerkezet támasztja alá, azonban az évek és a nem megfelelő vízelvezetési megoldások miatt az acélszerkezet erősen korrodálódott. A statikai szakvélemény alapján az épület ugyan biztonságos és lakhatásra alkalmas volt, azonban a tartószerkezetek felújítása szükségessé vált, hogy a lakások megközelítése biztonságos legyen hosszú távon is. Ősszel kezdte meg a DVG Zrt. a felújítást, amelynek során nem csak a tartószerkezeteket, hanem a vízelvezetést is javították, ezáltal javultak az itt lakók életkörülményei és további hosszú évekre tudjuk garantálni a biztonságos lakhatás feltételeit.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.