Móricz: két koncert és kiállítás az ünnepi sorozatban
Ünnepi programok sorára várja a vendégeket az alapítása 70. évfordulóját ünneplő Móricz Zsigmond Általános iskola: hétfőn két, majd szerdán újabb egy eseményre csalogatnak. Itt a kínálat!
A jubileumi események sorát gyarapítja az a hangverseny, amelyet Kodály Zoltán születésnapja (december 16.) alkalmából rendeznek december 18-án, hétfőn kora délután. Az iskola tornatermében 14 órakor kezdődő koncerten a jeles zeneszerző, a Kodály-módszer névadója emléke előtt tisztelegnek a móriczosok; az események Kodály gazdag életútjának felidézése mellett bemutatkozik mindhárom kórus, valamint a harmadik, negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamosok is szerepet vállalnak.
Szintén hétfőn, de már 17 órakor, ráadásul külső helyszínen, a Jakó Cukrászdában folytatódik az ünnepi program – méghozzá egy sorozatnyitó kiállítással. A jubileum alkalmából ugyanis bemutatkozik a Móricz sokszínű alkotóközössége, elsőként Varga Beáta műveiből láthatnak válogatást a vendégek. A kiállítást Szigethy Adrienn igazgató ajánlja a megnyitó vendégeinek figyelmébe, közreműködik Németh Irma (ének).
És ezzel még mindig nincs vége: az ünnepi kínálat utolsó darabja már a karácsonyra hangol – ezúttal szó szerint. A helyszín újra az iskola tornaterme lesz, december 20-án, szerdán délelőtt 11 órától rendezik az immár hagyományos karácsonyi hangversenyt. A koncert léptékére jellemző, hogy azon az összes évfolyam bemutatkozik.
Ünnep, együtt – boldog születésnapot, Móricz!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Óraátállítás: vasárnap újra téli üzemmódra váltunk
2025. okt. 24.
Küszöbön a téli időszámítás, ismét jut plusz egy óra alvásidő vasárnap éjjel, viszont újra borul a beállt életritmus – sokadszor idézzük a Magyar Alvás Szövetség álláspontját!
DSTV: csecsebecsék vására
2025. okt. 23.
Egyre népszerűbb eseménnyé növi ki magát ABolhapiac, derül ki a DSTV összegzéséből. Nő az igény a vásárlásra éppen úgy, ahogyan az eladásra is. A múlt vasárnapi forgatagon remek kincseket találhattak az érdeklődők – várják a novemberi folytatást! Hangkép.
Alapítványi segítség a több madárodúért
2025. okt. 22.
Jeles együttműködés ért az első fontosabb mérföldkövéhez a Baracsi úti arborétumban még múlt szombaton: a közösségi környezetvédelem akcióit is szívén viselő Lucus 2050 Alapítvány madárodú-készítő programmal rukkolt ki a város zöld szigetén még múlt szombaton.
Hatásmaximalizálás és kockázatminimalizálás: a pénzügyi ellenőrzés legjobb gyakorlata
2025. okt. 22.
Hazánk egy stratégiai ellentétekkel jellemezhető ország. Bár az Európai Unió egyik legvonzóbb üzleti célpontja – köszönhetően a mindössze 9%-os társasági adókulcsnak –, ezt ellensúlyozza a kihívásokkal teli működési környezet, amely magában foglalja az EU legmagasabb, 27%-os általános forgalmi adóját, a szigorú helyi számviteli keretrendszert, valamint egyedi makrogazdasági és politikai kockázatokat. (X)
Lehull a lepel: ennyibe kerül a lézeres látásjavítás
2025. okt. 22.
Az éles látás ma már nem csak álom – a lézeres technológiáknak köszönhetően sokak számára elérhető alternatíva a kényelmetlen szemüveg vagy kontaktlencse helyett. Egy kulcsfontosságú kérdés azonban gyakran visszatér: mennyi a lézeres szemműtét ára, és mi befolyásolja azt? Ebben a cikkben körbejárjuk, mit érdemes tudni az árakról, a beavatkozás típusairól és a klinikai lehetőségekről! (X)
DSTV: keresztmetszet a körömdivatról
2025. okt. 22.
A festett vagy éppen épített körmök manapság nagyon népszerű kiegészítők, derül ki a DSTV összegzéséből. A divat a műkörmök területén is olyan változatos, mint az öltözködés terén, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő stílust, formát és színt. Hangkép.
Lézeres szőrtelenítés kényelmesen
2025. okt. 21.
Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)








