Szép ünnepségek és csúcsdöntő licit a Jószolgálati Otthonban
Gazdag, szép karácsonyi ünnepségeket rendeztek a Jószolgálati Otthon Közalapítvány intézményeiben. És sikerrel zárult a jótét célú licit is – bevételi csúcsot döntöttek az adományozók révén!
Mind a Bercsényi utcai bázison, mind a Liget közi intézményben karácsonyi ünnepségekre várta a gondozottakat és a meghívott vendégeket a Jószolgálati Otthon Közalapítvány.
Az ünnep fénye itt is, ott is
A tartalmas évet tartalmas karácsonyi rendezvénnyel koronázta a közalapítvány ápoló-gondozó otthona – a Bercsényi utcai intézmény falai közé hétfőn varázsolt ünnepi hangulatot a Dunaújvárosi Vegyeskar. Az otthon lakóinak előadása az adventi hagyományokat elevenítette fel Tükör Balázs hangszeres kíséretével, az ünnepi eseményt az évben kiemelkedő önkéntesek, támogatók díjazásával zárták.
Karácsonyi hangulat várta a résztvevőket a Liget közi gondozóházban is – itt kedden délelőtt ünnepeltek. A közönség az Írisz Versszínpad összeállítását hallhatta, mesét mondott a József Attila Könyvtár és a Cimbora Klub képviseletében Marcsi néni, azaz Törökné Antal Mária, majd a Széchenyi gimnázium kórusa adott hangulatos koncertet. Az ünnepi program fináléjaként az ellátottak készültek gyertyatánccal – a koreográfiát Kuminka Lászlóné tanította be.
Felemelő élmények
Meghívottként vett részt a Liget közi eseményen Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester. Mint köszöntőjében hangsúlyozta, örömteli látni a boldog arcokat – de szeretné, ha nem csupán az ünnepi időszakban hárulna figyelem az intézményre és a gondozottakra:
– Csodás élmény minden ilyen ünnepi alkalom, karácsonyváró esemény, ugyanakkor többször tapasztaltam, hogy itt, a "Jószoliban" a hétköznapok is felemelő pillanatokkal ajándékoznak meg mindenkit – legyen szó gondozottról, lelkes munkatársakról, hozzátartozókról vagy éppen vendégről. Szeretném, ha mind az ünnepekkor, mind a mindennapokban tudnánk: az itt töltött idő feltölt bennünket – olyan energiákat kapunk, tapasztalunk, amelyeket másutt csak nagyon-nagyon ritkán. Ezért is vagyok teljesen biztos abban, hogy az otthon lakói és munkatársai az ünnepi időszak elmúltával is maximálisan megérdemlik, és tőlünk telhetően meg is kapják a figyelmet. Boldog, áldott, szép karácsonyt kívánok mindenkinek!
Csúcsot döntött a jótét licit!
Immár ötödszörre rendezte meg a Jótékonysági licit a Jószoliért! elnevezésű közösségi kezdeményezést a Liget közi intézmény művészettereápiás csoportja. A jótékonysági program léptékére jellemző, hogy a csoport húsz tagja közel negyven alkotással rukkolt ki – ezek többsége gazdára is talált napokban befejezett online aukció során.
A november végén startolt akciót decemberben a Bartók Kamaraszínházban bemutatott kiállítás is színesítette – a végeredmény pedig minden túlzás nélkül káprázatos csúcsdöntés. A licit során ugyanis összesen 980 ezer forintért találtak gazdára a képek, ráadásul az is eldőlt, hogy az önkormányzat 100 ezer forintért megvásárol még egy, az aukció végéig el nem készült alkotást. A befolyó összeg az utolsó fillérig a "Jószolit" gyarapítja – többek között fejlesztő és konyhai eszközökre, játékokra, valamint a fejlesztő szobába egy új laptopot vásárlására fordítják.
(Fotók: Jószolgálati Otthon)
A rovat további hírei: Mozaik
Idén is vízparti lesz a napközis tábor
2024. ápr. 12.
Azt egy hete tudjuk, hogy május 17-én nyit az élményfürdő, és szerdán már arról adott tájékoztatást Barta Endre humán alpolgármester, hogy az idei évben is számíthatnak a gyerekek – és persze a szülők – a nyári napközis táborra, amelynek ezúttal is az élményfürdő ad otthont a szünidőben.
Pihenés a Kis-Balatonnál
2024. ápr. 12.
Aki olvasta iskolás korában a Tüskevárat Fekete István tollából – és mivel kötelező olvasmány, ezért talán egész sokan tettek így –, az biztosan elképzelte már magát a Kis-Balaton zegzugos világában kalandozva. (X)
Május 1-jén rendezik a retro fesztivált
2024. ápr. 11.
2022-ben adott otthont először a Vasmű út a Sugárúti Fesztivál kavalkádjának. Az alulról szerveződő közösségi kezdeményezés célja az volt, hogy visszarepítse a dunaújvárosiakat a '60-as, '70-es és '80-as évek hangulatába – amikor a Vasmű úton korzózva beszélgettek, kirakatot nézegettek.
Miért olyan népszerű a szalagfüggöny?
2024. ápr. 11.
Ipari környezetben gyakran találkozhatunk ezzel a megoldással. A különböző helyiségeket, területeket, gyártási részlegeket általában ilyen hő- vagy szalagfüggönyökkel választják el. (X)
Legyél te is "Okos Gazdi"!
2024. ápr. 10.
Több héten át tartó ingyenes edukációs programsorozatot indított az idén jubiláló Duna Dog Center – míg a kutyaiskola 10., addig az alapítvány az 5. születésnapját ünnepli. Dupla ünnephez rendhagyó sorozat dukál.
Kitart a nyár szerdáig, aztán itt a tavasz!
2024. ápr. 08.
Változékony, még a szeszélyesnél is veszélyesebb áprilisi hét áll előttünk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Úgy tűnik, kedd estig tart a korai nyár, aztán visszaköszön a tavasz – de megfagyni akkor sem fogunk.
DSTV: huszáros bemutató a Vasváriban
2024. ápr. 08.
Még a kardforgatást is gyakorolhatták a Vasvári iskola diákjai, derül ki a DSTV összegzéséből. A pákozdi Katonai Emlékpark Nemzeti Emlékhely munkatársai látogattak az intézménybe az 1848/49-es forradalom és szabadságharc jeles eseményeit és katonai sikereit felidéző bemutatóval. Hangkép.