Szirénapróba: ha hónap eleje és hétfő, hát morgatnak megint
A szokásos havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; a városban ezúttal is 11 órakor kezdődik a morgatás.
A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint ismét ellenőrzik a veszélyes üzemek másfél kilométeres körzetébe telepített Monitoring és Lakossági Riasztó (MoLaRi) rendszer szirénáinak működését. A következő csökkentett üzemű próbára december 4-én, hétfőn délelőtt készülhetünk. A morgatópróba a szokásos gyakorlatot követve 11 órakor kezdődik; városunk mellett most is Ercsiben és Ráckeresztúron tesztelik a lakossági riasztórendszert.
A Dunaújvárost érintő tesztüzem mellett ezúttal is ellenőrző próba lesz a Paksi Atomerőmű harminc kilométeres körzetébe eső településeken. A hétfői alkalom térségünkben szokás szerint Előszállást és Nagykarácsonyt érinti – a két településen 13 órakor kezdődik a bevett havi morgatópróba.
A DO-hoz eljuttatott katasztrófavédelmi összegzés szerint a lakosságnak ezúttal sincs teendője – a hétfői morgatás ismét csupán a riasztórendszer próbája lesz.
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Sziréna
Késsel raboltak ki egy dohányboltot – vádat emeltek a trió tagjai ellen
2024. ápr. 19.
Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt járt el az ügyészség a tavaly augusztusi bűntett elkövetői ellen. Egy doboz cigaretta lett a zsákmány, derül ki az ügyészégi összegzésből.
Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2024. ápr. 15.
Dunaújvárosi társasházi lakásban is a szénmonoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra vasárnap. Nem ez volt az egyetlen eset aznap a vármegyében, szerencsére nem történt személyi sérülés, értesült a DO.
Kapatos vezetők húsvét ünnepén
2024. ápr. 11.
Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.
Látta a balesetet? Jelentkezzen!
2024. ápr. 10.
Ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét a dunaújvárosi rendőrök. Elektromos kerékpárral közlekedő hölgyet sodort el, megállás nélkül koccolt a helyszínről, értesült a DO. Egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert
2024. ápr. 07.
Az internetes közösségi oldalakon, csoportokban terjedt el a hír, miszerint a felső Duna-parton mérgező eledeleket találtak, amelyek akár végzetesek is lehetnek a házi kedvencekre.
Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene
2024. ápr. 04.
Félmillió forint értékű berendezést lovasított meg az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat. Hihetetlen, de még a két társa sem tudta, hogy éppen lopnak, értesült a DO.
Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!
2024. ápr. 03.
A nagy közösségi portálon élesített tájékoztató videóval jelentkezett a rendőrség – a cél egyértelmű: az úgynevezett "bankos" csalók üzelmeinek megakadályozása. Egy megosztás is sokat érhet!








