Újra itt a "Dunaújváros Kedvence" verseny – várják a javaslatokat!

Öcaline - 2023. december 3. 9:45

Év végéhez közeledve idén is felhívást tett közzé a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: keressük meg együtt Dunaújváros kedvenceit! 

Legyen szó kulturális intézményről, kedvenc sarki lángososról, egy remek szórakozóhelyről, sportcsapatról, vagy akár helyi nevezetességről, látnivalóról, de még akár baráti társaság és/vagy közösség is szerepelhet a merítésben. A lényeg: kedvenc legyen!
Az első – javaslatokat gyűjtő – fordulót is azzal a meggondolással szervezték, hogy sokaknak van olyan kedvence, amit/amiket vagy akit/akiket szívesen ajánlana a többiek figyelmébe.

Az első fordulóban még egy héten át, december 10-én, vasárnap 21 óráig várják az ajánlásokat – akár többet is! 

A beküldött javaslatok közül második körben kategóriákba rendezve már csak az öt-öt legtöbb ajánlással rendelkező kedvencekre lehet majd szavazni.

Hogy ki kerül a szavazás második körébe, az kizárólag a játék résztvevőin múlik! Első körben tehát a böngészők javaslataira kíváncsiak – ezeket a blog felületén elhelyezett űrlap kitöltésével küldhetik el a játék résztvevői. Fontos tudnivaló, hogy személyes adatokat nem kell megadni, az ajánlás teljesen névtelen!

Az űrlap az alábbi címen érhető el!

Dunaújváros Kedvence 2023 – javaslok! (katt) >>

A szervezők ígérete szerint december utolsó napjára az is kiderülhet, hogy az olvasók, látogatók szerint kategóriánként ki vagy mi lesz Dunaújváros Kedvence 2023-ban!

(A DO, a DSTV és a Dunaújváros közéleti hetilap idén is a megméretés médiatámogatójaként veszi ki részét a kezdeményezés sikeréből!)
 

A rovat további hírei: Mozaik

Közösségi álommenü a tikkasztó kánikulában

Közösségi álommenü a tikkasztó kánikulában

2024. júl. 11.

Két koncepció elvetése után jött egy harmadik, végül ez lett a befutó, majd elmesélem, hogyan és miként, de előtte egy szelíd javaslat: izzasztó hőségben senki ne merészkedjen gasztró felületekre – életveszély, és még finoman fogalmaztam.

Szeretve gondozott "mesekert" az Ivó utcában

Szeretve gondozott "mesekert" az Ivó utcában

2024. júl. 10.

Néha egészen különleges élményben lehet része azoknak, akik megláthatják, mit rejt a település "vidékies" része. Szántai Lajos az Ivó utcában gondozza a kertjét – gyönyörű virágok, növények sokaságáról gondoskodik 79 évesen. 

Telefonos kiegészítők, amikről nem szabad megfeledkezni

Telefonos kiegészítők, amikről nem szabad megfeledkezni

2024. júl. 09.

Amikor valaki új telefont vásárol, nagy az öröm, azonnal használatba is akarja venni a készüléket. Mi azonban óva intünk mindenkit attól, hogy a csomagból kivéve a telefont, azonnal nekikezdjen a telefonálásnak, böngészésnek, játéknak. (X)

A négylábúak fejlesztése, szórakoztatása, nevelése a cél

A négylábúak fejlesztése, szórakoztatása, nevelése a cél

2024. júl. 09.

A Római városrészi víztorony mellett már elkészült a zárt kutyafuttató, használják is a gazdik a kedvenceikkel. Hogy igazán ki tudják használni a területet, különböző eszközök, elemek érkeznek majd a négylábúak örömére.

DSTV: tábori öko-tematika

DSTV: tábori öko-tematika

2024. júl. 09.

Az ökölógia és a fenntartható fejlődés kérdései kerültek a középpontba az MMK tematikus tábori sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. Komoly kérdések, jövővallatás – játékos formában, sok-sok alkotással és közösségi programelemmel körítve. Hangkép.

Nincs kérdés, nincs vita: itt a forró nyár!

Nincs kérdés, nincs vita: itt a forró nyár!

2024. júl. 08.

Kánikulai hét vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Perzselő nap, alkalmanként erős szél, minimális csapadékhajlam, pénteken akár 40 fokot is meghaladó csúcsok. A hét vége enyhülést ígér: már csak 32-36 fok, és eső várható!

Nyitva a szabadstrand – lehet csobbanni!

Nyitva a szabadstrand – lehet csobbanni!

2024. júl. 07.

A felügyeleti szervek rendben találták a szabadstrand vizéből beküldött vízmintát a dunai árhullám levonulása után, így a múlt hét végi tikkasztó kánikula idejére már birtokba is vehették a fürdőzők a kedvelt Szalki-szigeti bázist. A következő napokban is nagy hőség várható – irány a "szabi"!