Ünnep után, ünnep előtt – adventi események itt is, ott is!

doszerk - 2023. december 15. 16:30

A hit után a remény következett – újabb gyertyát gyújtottunk múlt vasárnap, ráadásul szombaton és vasárnap is színes programok várják az ünneplőket városszerte!

Ismét megtelt a Városháza tér vasárnap délután, sokan látogattak ki az Adventi Forgatagba, ahol meggyújtották a második gyertyát, a remény gyertyáját is. A rendezvényt ezúttal is színpadi produkciók színesítették.

"... családunk körében boldogok lehetünk"

A Városháza térre kilátogatókat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester köszöntője fogadta, aki beszédében természetesen a második gyertya, a remény gyertyája jelentőségéről beszélt:
– Akkor, amikor a reményről beszélünk, elsősorban abban kell bíznunk, hogy a családunk körében boldogok lehetünk az ünnepek alatt, hogy megpihenhetünk boldog családi környezetben. Hiszem, hogy mi dunaújvárosiak abban is reménykedhetünk, hogy Dunaújvárosban egy olyan közösséget építünk minden nap, amiben jó élni. Mindenkit arra kérek, hogy élvezze ki ezt a karácsonyi vásárt, érezze jól magát! Az ünnepekre mindenkinek áldott készülődést kívánok!

A színpadon köszöntőt mondott Kovács István görög katolikus parókus is, aki bevezetőként egy görög-katolikus köszöntési formát használt: Krisztus születik. Erre az a válasz, hogy: dicsőítsétek! Egy ilyen ünnepi alkalom során, egy gyönyörűen feldíszített téren, nem hagyhatja el az ember, hogy Krisztust dicsőítse – fogalmazott Kovács István, aki természetesen kitért a remény fogalmára, jelentőségére is.
A színpadi köszöntők után Szabó Zsolt alpolgármester és Kovács István parókus közösen gyújtották meg Dunaújváros adventi koszorúján a második gyertyát, a remény gyertyáját.

Adventi ajándékok, zsákbamacska, tea és zsíros kenyér a Rómain

Ahogy már megszokhatták a Római városrészben élők, Barta Endre önkormányzati képviselő és az Adománykuckó jóvoltából a Városrészi Advent minden hétvégén várja az ünnepre hangolódókat. December 10-én nem csak a gyertyagyújtás volt a rendezvény csúcspontja, hanem a Télapó is megérkezett, és a jelen lévő gyerekeknek apró ajándékokkal kedveskedett. A jó hangulatról ezúttal is a Duó Soulmates – Mészáros Krisztina és Futó Gábor gondoskodott dalaikkal. 

A Váci utcai posta előtti téren ismét zsákbamacska, mini bazár, forró tea és zsíros kenyér is a látogatók rendelkezésére állt. Az ünnepi gyertyagyújtáson Braun Ervin, a helyi baptista gyülekezet vezetője mondott beszédet, majd Barta Endre képviselő is megosztotta gondolatait a jelen lévőkkel.
Természetesen advent harmadik vasárnapján, december 17-én is hasonló programmal várja a lakókat a Városrészi Advent – a részletekről az Adománykuckó közösségi oldalán is lehet tájékozódni.

Kisvonattal is érkezhet az Adventi Forgatagba!

Varázslatos hétvégére készülhetünk Dunaújvárosban: karácsonyi kisvonat járja majd a várost december 16-án, szombaton, amellyel nemcsak a Városháza térre, hanem a Szalki-szigetre, az év utolsó Dunai Kincses Kert termelői piacára is eljuthatnak az érdeklődők. A kisvonat a kempingbe 12 és 16 óra között közlekedik, míg a tér 16 és 20 óra között közelíthető meg vele. A vonat a város több pontján várja majd az utasait. Szálljanak fel rá, a használata ingyenes – az alábbiakban látható a program és az útvonalterv is!

A karácsony rohamosan közeleg, vasárnap már a harmadik gyertya, az öröm gyertyája is lángra lobban. Az önkormányzati és egyházi köszöntőket követően Pável István mond majd mesét, utána pedig a Pannon Oktatási Központ Gimnázium karácsonyi műsorát láthatja a nagyérdemű. A forgatag különleges vendége Vásáry André énekes lesz. 

Megéri tehát ezen a hétvégén is eljönni, legyünk minél többen – várjuk közösen a szeretet ünnepét!

Kölesdi Fanni
(Fotó: Végh Zoltán; kisvonat útvonalterv: DMJV Önkormányzata)

 

A rovat további hírei: Mozaik

Pici lehűlés után visszatér a hőség

Pici lehűlés után visszatér a hőség

2025. jún. 16.

Este már lehet zápor, zivatar térségünkben is a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint, de szerdától megint 30 fok feletti csúcsokkal számolhatunk. És a nyár java még előttünk van!

Megbízható védelem minden élethelyzetben: ilyen a jó kerítés

Megbízható védelem minden élethelyzetben: ilyen a jó kerítés

2025. jún. 16.

Ahogy egyre többen költöznek kertvárosba vagy vidéki házba, a kerítés szerepe is új értelmet nyer. Már nem csupán egy szükséges határvonal az otthon körül, hanem olyan elem, ami biztonságot, esztétikumot és kényelmet ad egyszerre. (X)

Ambrózia: csúcshódítás (galériával)

Ambrózia: csúcshódítás (galériával)

2025. jún. 16.

A zárónap is parádésan alakult a remek Duna-parti helyszínen, hatalmas buli koronázta a hét vége záróakkordjának kínálatát. Biztos befutók és csillagos ötös meglepetésvendégek – csak így tovább, Ambrózia Fesztivál!

Nyaraljon, üdüljön városon belül és kívül!

Nyaraljon, üdüljön városon belül és kívül!

2025. jún. 15.

Dunaújváros önkormányzatának több üdülője is várja a kikapcsolódásra vágyókat – nem csak a Szalki-szigeten. A balatonkenesei, harkányi és siófoki üdülők bárki számára elérhetők.

Mit kezdjünk a levágott gallyakkal? Ágaprítás a gyakorlatban

Mit kezdjünk a levágott gallyakkal? Ágaprítás a gyakorlatban

2025. jún. 15.

A kertgondozás során óhatatlanul keletkeznek növényi maradványok, legyen szó metszésről, viharkárokról vagy épp egy elöregedett fa kivágásáról. Ilyenkor gyakran merül fel a kérdés: hogyan lehet ezeket a zöldhulladékokat hasznosítani? (X)

Ambrózia: energiabombák (galériával)

Ambrózia: energiabombák (galériával)

2025. jún. 15.

Minden ízében kiváló menettel folytatódott az Ambrózia Fesztivál: a pénteki bulicunami után tegnap is kitűnő koncertprogram csalogatta a közönséget a Duna-partra. Ízlelgessük, Trampúr, Trampúr – és persze itt a második nap monstre képtára.

Mire figyeljünk, amikor megszervezünk egy eseményt?

Mire figyeljünk, amikor megszervezünk egy eseményt?

2025. jún. 14.

Az év során számos olyan alkalom van, amikor megcsillogtathatjuk a szervezői képességeinket, és megtervezhetjük egy esemény minden részletét. Például, hogy hol kerüljön megrendezésre, mi legyen a program, milyen legyen a dekoráció, hogyan kerüljenek tálalásra a finomságok, üdítők. (X)