Mind a járművek, mind az autósok elé komoly kihívást állít a téli közlekedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Volt már dolgunk köddel, faggyal, hóval és jéggel is az idei szezonban – a fokozott figyelem, óvatosság mellett fontos a kocsik állapota is. Hangkép.
DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben
A rovat további hírei: Sziréna
Kigyulladt egy autó a Móra utcában
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy autó a Móra Ferenc utcában. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat. A járműben egy ember utazott, aki a tűz keletkezésekor kiszállt, így nem sérült meg.
Fekete hétvége a megye útjain
A hosszú hétvégén két halálos kimenetelű, és három súlyos sérüléssel járó balesetnél avatkoztak be Fejér megye hivatásos tűzoltói. Több helyszínen hidraulikus feszítővágóval szabadították ki az egységek a roncsokba szorult sérülteket.
Halálos baleset Pusztaszabolcsnál
Fának csapódott egy autó a Pusztaszabolcsot Velencével összekötő úton. A baleset következtében a járműbe szorult sofőrt hiába szabadították ki gyorsan a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók, az életét már nem lehetett megmenteni, a személyautót vezető 23 éves nő, a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon, teljes útlezárás volt érvényben.
Árokba hajtott egy teherautó a város határánál
Teherautó hajtott árokba a 6-os főút 73-as kilométerénél, Dunaújváros térségében. A Pécs felé vezető oldalon történt balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járművet. Az elsődleges információk szerint személyi sérülés nem történt. A beavatkozás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.
Árokba hajtott egy autó a 62-esen
Letért az úttestről és árokba hajtott egy személygépkocsi a 62-es főút 40-es kilométerénél, Székesfehérvár térségében. A műszaki mentést végző székesfehérvári hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek a járműből, majd átadták őt a mentőknek. A helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani.
Kigyulladt a mosógép
Kigyulladt egy mosógép egy többemeletes társasház egyik emeleti lakásában Dunaújvárosban, az Eszperantó úton. A tűzesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották, akik eloltották a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. A tűz által érintett emeletről a lakókat biztonságos helyre kísérték.
A magyarok szinte kivétel nélkül biztonságban érzik magukat
Az emberek több mint kilencven százaléka biztonságban érzi magát a saját településén – többek között ez derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a Belügyminisztérium megrendelésére a Századvég készített nemrég.

