A 2023/2024-es szezonban több mérkőzést is telt ház előtt játszott a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese; volt is miért szurkolni, hiszen több esetben nagyon jó mérkőzéseket láthattak a drukkerek. Zemankó Zoltán operatív vezető értékelte a csapat eddigi szereplését, valamint büszkén számolt be az utánpótlás kiváló helyzetéről is. Hangkép.
DSTV: mozgalmas év áll a futsalosok mögött
A rovat további hírei: Sport
A hajrában döntött a DFC
Újabb fontos sikert aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezúttal az Ikarus-Maroshegy otthonából hozta el a három pontot a vármegyei első osztály hétvégi fordulójában.
Negyedik hely a kupában
Nagyot küzdött a sérülésektől, betegségektől sújtott DAB az U21-es jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjében, ám végül a negyedik helyen fejezte be a sorozatot.
Nem jöttünk ki jól a rohanásból
Sokba került a negyed órás rövidzárlat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese számára a Budaörs elleni fővárosi bajnokin.
A rutinosabb csapat örülhetett
Négyszettes, remek csatában szenvedett vereséget a DKSE felnőtt röplabda csapata a MEAFC elleni találkozón az Extraliga alsóházának második fordulójában.
Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra
Várhatóan minden eddiginél több, mintegy 28 ezer indulója lesz az idén 19. alkalommal sorra kerülő NN Ultrabalatonnak, Közép-Európa leghosszabb futóversenyének.
Újra itthon a DKSE
A MEAFC elleni hazai összecsapással folytatja az Extraliga alsóházának csatározásait a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.
DSTV: szépen csillog az ezüst is
Mint arról beszámoltunk, öt mérkőzésen dőlt el a jégkorongozók U21-es bajnokságának fináléja, melyben a Gyergyói HK végül 3-2-re győzte le a Dunaújvárosi Acélbikák korosztályos hokisait. A finálét követően Hetler Ádám, a DAB fiataljainak vezetőedzője értékelte a döntőt és az idei bajnoki szezon küzdelmeit. Hangkép.

