Egyre jelentősebb bevételt jelentenek a közvetlen pályázati források
Ma délelőtt tartotta idei első, szokásos havi ülését Dunaújváros közgyűlése. Fontos témák sora várt a képviselőkre – a nyílt ülésen harminchat, majd zárt ajtók mögött további egy témában döntöttek.
Fájdalmas bejelentéssel kezdte Pintér Tamás polgármester, aki arról tájékoztatta a testületet, hogy elhunyt Somogyi György, nyugalmazott önkormányzati képviselő, aki 12 éven keresztül (1998-2010) volt a közgyűlés tagja. A képviselők egyperces néma felállással adóztak Somogyi György emléke előtt.
Szerződések, javaslatok
Az Október 23. téren lévő úgynevezett Máltai játszótér üzemeltetését a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület végzi. Szerződés szabályozza, hogy évente szükséges a megállapodás felülvizsgálata, szükség esetén módosítása. A közgyűlés szándéka, hogy a játszótér és sportpálya üzemeltetési feladatait továbbra is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület lássa el.
A Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezete az előző évben bérelte az Erdő sor 37/A szám alatti (volt Széchenyi Kollégium épületét) kivett kollégium és udvar megnevezésű ingatlant, ahol menekültügyi segítő tevékenységet látott el és azt befogadóhelyként működtette. Az idei évre szóló szerződést az önkormányzat jóváhagyta 2 millió forint/ hó bérleti díj ellenében.
Lakossági megkeresés érkezett, Dunaújváros, 053 helyrajzi számú Önkormányzati közterületi út elnevezésére. Az Utcanév Munkacsoport a Sándorháza utca elnevezést javasolta, melyet elfogadott a közgyűlés.
Döntött a testület a város közterületi fasorainak növényvédelmi munkáiról, önkormányzati tulajdonú bérlakások felújításáról, valamint az autóbusszal végzett helyi személyszállítási közszolgáltatás kiegészítéséről és helyközi járatok integrálására hivatott megállapodás jóváhagyásáról.
Csatlakozunk az Interreg Duna Régió Programhoz
A közgyűlés döntése szerint önkormányzatunk pályázatot nyújt be és ezzel kifejezi csatlakozási szándékát az úgynevezett Interreg Duna Régió Programhoz. A felhívás szerint a pályázat a monofunkcionális ipari városoknak nyújt segítséget a hatékony és inkluzív munkaerőpiacok előmozdítása érdekében. Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester szerint lassan nincs olyan közgyűlés, hogy ne lenne a testület előtt valamilyen közvetlen EU-s pályázattal kapcsolatos döntés, örvendetes, hogy működik számunkra ez az út.
Az Interreg Duna Régió Program lényegét és jelentőségét Pintér Tamás polgármester fejtette ki:
– Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, amikor is közvetlenül pályázhatunk uniós forrásokra az önkormányzatunkkal. Ez egy olyan terület, ahol - hál’Istennek - már eddig is jelentős sikereket tudtunk felmutatni. Most egy olyan pályázatról döntött a közgyűlés, amely éppen a Dunaújvároshoz hasonló iparvárosok munkaerőpiaci, foglalkoztatási problémáinak megoldásához nyújt támogatást. A pályázat kiírói arra próbálnak nemzetközi tapasztalatok alapján válaszokat és támogatást adni, hogy az iparvárosok – mint mi – hogyan kezeljék a korábban monopolhelyzetben lévő nagyipari vállalatok bezárása, átalakulása, csődje miatt előállt munkaerőpiaci problémákat, feszültségeket. Mindezt modern, 21. századi megközelítéssel, mint például a digitális átállás, vagy kulturális, politikai szempontok figyelembevétele, környezetvédelem, fiatalok elvándorlása. A program modelleket állít fel és tesztel a közép-európai régió iparvárosaiban. Kilenc uniós ország kapcsolódhat be, az elnyerhető forrás másfél és 3 millió euró között van összesen, amiből önkormányzatunk 130-170 millió forintra pályázhat. A forrás felhasználható lesz tanulmányok, stratégiai elemzések, operatív tervek kidolgozására és végrehajtására, beruházások előkészítésére, hálózatépítésre és információcserére. Mivel a jövőben is fontosnak tartjuk, hogy minden lehetséges forrást, így közvetlen EU-s forrásokat is bevonjunk, ezért természetesen a pályázat benyújtása mellett döntöttünk. Ehhez volt szükségünk a közgyűlési jóváhagyásra, amelyet városvezetésünk meg is kapott.
Újabb 300 millió a sportcsarnokra
Anno nem volt könnyű lemondanunk a hatmilliárdos sportcsarnok felújításról, bár kénytelenek voltunk elfogadni a keserű tényeket. És úgy tűnik, hogy nehezebb és hosszabb úton haladva, de lépésről-lépésre csak előbbre juthatunk. Nem régen zárult egy 300 milliós tetőszerkezet felújítás, most pedig újabb 300 millió forintra pályázhat városunk, illetve a DKKA. A Magyar Kézilabda Szövetség Országos Tornaterem Felújítási Programja keretében újabb felhívást fogalmazott meg, amely segítségével az önkormányzati tulajdonban lévő Dunaújvárosi Sportcsarnok felépítmény homlokzata újulhat meg, valamint a nyílászárók cseréje.
A közgyűlés jóváhagyta a pályázaton való részvételi szándékát, amely Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester szerint azt jelenti, hogy hamarosan valóban méltó körülmények fogadják az odalátogatókat:
– Múlt héten történt meg a Dunaújvárosi Sportcsarnok megújított tetőszerkezetének műszaki átadása. A Magyar Kézilabda Szövetség pályázatát elnyerve 300 millió forintból kapott új szigetelést a teljes tetőszerkezet. Ennek köszönhetően megszűnnek az eddigi beázások, amelyek több helyen a falakat és a csarnok parkettáját is megrongálták és akadályozták az edzéseket, sőt mérkőzések lebonyolítását is. Természetesen bőven van még teendő a csarnok körül, ezért szeretnénk folytatni a felújítási munkálatokat. Miután a Magyar Kézilabda Szövetség tornaterem felújítási programjához kapcsolódó pályázat idén is megnyílt, ezért önkormányzatunk úgy döntött, hogy ismét pályázik az önkormányzati tulajdonban lévő sportcsarnok felújításának folytatására. Ezúttal a homlokzat és a nyílászárók felújítása, illetve cseréje a pályázatunk tárgya, amelyre bruttó 300 millió forint nyerhető el. A pályázat beadásának határideje január 31-e, ezért idei első közgyűlésünkön kértünk és kaptunk jóváhagyást a pályázat benyújtására. Azt reméljük, hogy sportolóink hamarosan méltó körülmények között versenyezhetnek, a nézők pedig a megújult csarnokban zavartalanul szurkolhatnak kedvenceiknek.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált az a városi kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.