Kétszer gyűjtik és szállítják el a fenyőfákat
A karácsonyi ünnepeket (és vízkeresztet) követően a Dunanett Nonprofit Kft. idén is szervezetten gyűjti össze, majd szállítja el a fenyőfákat. Két alkalommal, először szombaton lesz szállítás.
Az elmúlt évekhez hasonlóan kétszer gyűjti szervezetten, majd szállítja el a karácsonyi fenyőfákat az ünnepek után a Dunanett Nonprofit Kft. A társaság tájékoztatása szerint idén két időpontban, január 13-án, szombaton, majd két hét múlva, január 27-én zajlik az elszállítás. Fontos, hogy nemcsak a lakótelepekről, de a városban a családi házas övezetekben is ezen a napon szállítják el a kitett fenyőket.
A szolgáltató a szállítás híréhez egy kérést is mellékelt: arra kéri a lakosságot, hogy a fenyőfákat a hulladékgyűjtő edények – illetve a rácsos tárolók esetében a ketrecek – mellé, rendezett módon tegyék ki. Lehetőleg úgy, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Közélet
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.