Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Rangos országos szakmai díjat kapott az ICA-D kiállítása

Öcaline - 2024. január 22. 15:30

Hatalmas szakmai elismerést érdemelt Chilf Mária A minták kötnek című bemutatója: a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) tavaly tárlata megosztott AICA-díjat érdemelt! Nagyon erős mezőnyben, nagyon nagy siker!

Ahogy a nominálás, úgy most a diadal híréről a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) adott tájékoztatást: egyik tavalyi kiállításuk, Chilf Mária A minták kötnek című bemutatója előbb a legjobb tíz közé került a Legjobb egyéni kiállítás kategóriában az AICA-díjra jelölt kiállítások sorában, majd – megosztva – el is hódította a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének Magyar Tagozata elismerését.
A díjat a tagság által jelölt Legjobb kritika, Legjobb egyéni kiállítás és Legjobb kurátori projekt kategóriákban a szervezet tagjaiból véletlenszerűen választott zsűri – idén: Hegyi Dóra, Magyar Fanni, Tatai Erzsébet, Tímár Katalin, Zemlényi-Kovács Barnabás – ítélte oda a 2023 során született legkiemelkedőbb írásnak, valamint egyéni és kurátori kiállításoknak.
Amint arról már korábban beszámoltunk, a díj újraindításának elsődleges célja, hogy a szakmai szempontokat gyakran mellőző döntések mentén formálódó művészeti intézményrendszerbe visszahozzon egy kifejezetten szakmai grémium által, demokratikus alapon adandó elismerést.  Chilf Mária Munkácsy-díjas festőművész kiállítása,  A minták kötnek a Legjobb egyéni kiállítás kategória jelöltjei között szerepelt, végül kiállítása megosztva kapta a rangos szakmai elismerést Horváth Gideon a Glassyard Galériában felállított Myths of Vulnerability – A sebezhetőség mítoszai című kiállításával. 
A kiállításról korábban több soron is beszámoltunk e hasábokon – alkalmi linkgyűjteményünket a díjátadó előhangjában találják –, az ünnepi eseményt múlt pénteken este rendezték a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Rottenbiller utcai helyiségében, amelyen Chilf Mária mellett részt vett Deák Nóra, a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) igazgatója, Zsinka Gabriella művészettörténész, az intézmény művészeti vezetője, valamint Gyöngyössy Csaba, a dunaújvárosi kulturális központot működtető Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke is.

Öröm és büszkeség, kommentálta a szakmai elismerést Deák Nóra, az ICA-D igazgatója, kiemelve, hogy Chilf Mária tárlata már a díj előtt is komoly szakmai sikereket ért el:
– A legjobbak között lenni mindenkinek felemelő, nyerni, még ha megosztott is a díj, hihetetlenül nagy öröm. Maga a jelölés is megtisztelő volt számunkra, hiszen Chilf Mária A minták kötnek című kiállítása nagy nevekkel, izgalmas kiállításokkal került egy sorba a jelöléssel. Azt tudtuk, hogy a vidéki lét nehezíti a helyzetünket – a tíz jelölt bemutató közül hetet fővárosi helyszínen rendeztek –, de a nagyszerű Munkácsy-díjas képzőművész egyéni kiállítása kíváncsivá tette, megmozgatta a szakmát, sokakat vonzott Dunaújvárosba. Chilf Mária hatalmas formátumú alkotó, zseniális művész –munkásságát évtizedek óta figyeljük, műveit több csoportos tematikus kiállításon láthatta már a közönség. De azt az álmot, hogy egy nagy kiállításon mutassuk be az életmű egy nagyobb szeletét, éppen itt sikerült megvalósítani a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az is fontos, hogy a bemutató ízig-vérig dunaújvárosi produktum – olyannyira, hogy az izgalmas kutatási, válogatási és rendezési időszakot egy kiváló, nagyon népszerű kiállítás követte, amelyen öt, kimondottan Dunaújvárosra reflektáló új művel is kedveskedett a helyi közönségnek a művész. Az AICA díja Chilf Mária elismerése – mi viszont nagyon büszkék vagyunk arra, hogy együtt dolgozhattunk, gondolkodhattunk a művésszel, és teret, otthont adhattunk a kiállításnak.

Szívből gratulálunk a díjhoz mind az alkotónak, mind az ICA-D szakmai közösségének! 

(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán; belső oldali fotó: ICA-D)

A rovat további hírei: Kultúra

Adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

Adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

2023. dec. 08.

Ünnepi dallamok és meglepetés bemutató, az immár hagyományos hangversenyre ezúttal az evangélikus templomban várják a kórusmuzsika szerelmeseit vasárnap.

DSTV: szólt a jazz a Sándor Frigyes Zeneiskolában

DSTV: szólt a jazz a Sándor Frigyes Zeneiskolában

2023. dec. 08.

Izgalmas zenei kalandozásra csábította a vendégeket Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A jazz tanszak növendékei adtak remek hangulatú, színes, változatos koncertet. Hangkép.
 

Ünnepváró dallamok a Zenélő Cukrászda sorozatában

Ünnepváró dallamok a Zenélő Cukrászda sorozatában

2023. dec. 07.

Két művész-tanár, Beke Beáta és Németh Irma mutatkozik be, jórészt adventi és karácsonyi dallamokkal vár mindenkit a Jakó Zenélő Cukrászda sorozata szombaton. Gitár, hárfa, ének, és még  a közönség is dalra fakadhat!

Mazsola percek és ajándék a Mikulástól a könyvtárban

Mazsola percek és ajándék a Mikulástól a könyvtárban

2023. dec. 04.

Sűrű program készül a következő napokban a József Attila Könyvtár: kedden a kisgyerekes családokat várják, szerdán – Mikulás ünnepén – ingyenes beiratkozással csalogatnak.

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

2023. dec. 04.

Csoportos kiállítással folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei Újratervezés címmel tizenhárom alkotó fotóit, printjeit, installációit és videó-munkáit láthatják. Testbeszéd, hangkép.
 

DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban

DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban

2023. dec. 03.

Érdekes településtörténeti kincsekről számol be a DSTV összeállítása. Adásvételi szerződés és más, a Mayer-féle házból előkerült iratokból állt össze az elmúlt hónap műtárgya, pontosabban tárgyegyüttese az Intercisa Múzeumban. Hangkép.

ICA-D: "A Herner Ferike faterja" – vetítés és beszélgetés

ICA-D: "A Herner Ferike faterja" – vetítés és beszélgetés

2023. dec. 02.

Izgalmas programmal folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társművészeti sorozata. Figyelem: az érzékeny témát feldolgozó esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.