Százéves lett az idei év első szépkorúja
100. születésnapját ünnepelte Gruber Lajosné, Viktória néni még január 1-jén. Sok boldogságot, jó egészséget!
A város egyik legidősebb szépkorú polgárát a kerek és igazán különleges alkalomból Pintér Tamás polgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte a város nevében. Mint a köszöntő során elhangzott, Viktória néni nemcsak az új esztendőt, de 100. születésnapját is ünnepelte, és így hivatalosan is városunk legidősebb polgárainak táborát erősíti. A kérdésre pedig, hogy mi a hosszú élet titka, Viktória néni nevetve válaszolt, hogy nem tudja – aztán hosszú percekig csak mesélt és mesélt.
Egyebek mellett például azt, hogy Dunavecsén nőtt fel egy 7 gyermekes családban: édesapja cipészként tartotta el a családját, édesanyja háztartásbeliként gondoskodott róluk. Annak ellenére, hogy nehéz körülmények között éltek, voltak szép emlékei fiatal lányként. Elvégezte a tánciskolát, így a bálokban – kiváló táncos lévén – versengtek érte.
1942-ben megismerkedett fodrász férjével. Rengeteg helyen, köztük Amerikában is járt, városunkba 1962-ben költözött és a könnyűipar egyik igazán különleges ágában, a cipőfelsőrész-készítő szakmában helyezkedett el. Később megkapta a Könnyűipar Kiváló Dolgozója címet is.
Három gyermek édesanyja, de azt is elmesélte, hogy már három unoka, hat dédunoka és három ükunoka boldog mamája is. Különleges szenvedélye az életben, hogy nagy Rafael Nadal-drukker – a sportoló pályafutását több évtizede követi, viccesen úgy fogalmaz: "Ő az én fogadott unokám!"
De nemcsak a tenisz, a futball szerelmese is. Mindennapjai ma már csendesen, főként pihenéssel és tv nézéssel telnek, családja óvó és törődő gondoskodása mellett.
Jó egészséget, sok boldogságot kívánunk családja körében, Viktória néni!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Profi futópad a lánglovagok szolgálatában
2025. nov. 14.
Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.
Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért
2025. nov. 14.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.
Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek
2025. nov. 13.
Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.
Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka
2025. nov. 13.
Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.
Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!
2025. nov. 13.
A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!
Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten
2025. nov. 12.
Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.
Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját
2025. nov. 12.
Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.









