Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újév és vízkereszt ünnepe Dunapentelén

Mozaik
vízkereszt
ünnep
helytörténet

facebook megosztás

doszerk - 2024. jan. 06., 16:30

Vízkereszt napján az évindító ünnepek településtörténeti vonatkozásait vesszük sorra – volt belőlük bőven, Pentele népe tudott is, szeretett is ünnepelni! Kronászt Margit történész-muzeológus vendégposztja.

A januári évkezdéshez, illetve vízkereszt ünnepéhez számos hagyomány és népszokás kötődik, amelyek jelen voltak Dunapentelén is. Tekintsük hát együtt át, hogy eleink hogyan köszöntötték az új évet!

Amilyen az első nap, olyan az év

Január 1. újév napja, melyet kiskarácsony néven ismert a néphagyomány. Ez a nap Krisztus körülmetélésének ünnepe. A családok minden tagja misére ment; az elöljárók a nagymisén, míg mindenki más a kismisén vettek részt. Délben ünnepi ebédet ettek, ennek fontos fogása volt a káposzta, de hájas süteményt szintúgy fogyasztottak. A naphoz kötődő szokások jelentős része abból a hitből alakult ki, miszerint amilyen az év első napja, az lesz jellemző az évre. 
Dunapentelén újév napjának délutánján mindkét vendéglőben bált tartottak, ahol cigányzenekar muzsikált, és az egész falu hivatalos volt rá. Visszaemlékezésben olvashatjuk, hogy a bálon sem az urak, sem az iparosok nem jelentek meg – ki tudja, miért –, a többiek viszont kitűnően szórakoztak.

Kezdődhet a farsang!

A karácsonyi ünnepkör január 6-án, Vízkereszt napján ért véget – és elkezdődött a farsangi időszak. Ez az egyik legrégibb egyházi ünnep: a keleti egyház Jézus születéséről és az új év kezdetéről, míg a nyugati Jézus kereszteléséről és a napkeleti bölcsek látogatásáról emlékezik meg.
Jézus megkeresztelésének emlékére vizet szenteltek, mely Dunapentelén is szokás volt. A falusiak kisebb üvegekkel érkeztek a misére, hogy meríthessenek a "szentűttvízből", amit otthon az ajtó mellett található tartóba öntöttek a vallásgyakorló katolikusok. Amikor indultak otthonról, belemártották ujjukat és keresztet vetettek. A szentelt víznek kiemelt szerepe volt az életben. Széleskörű felhasználását mutatja, hogy beszentelték vele a házat, az állatokat, ittak belőle, de a kútba is öntöttek kicsit. Megszentelték vele a gyermekágyas asszony ágyát és került belőle az újszülöttek fürdető vízébe. Meghintették vele a mennyasszonyt és a vőlegényt az esküvő napján, de a haldoklókat és ravatalon fekvőket is.

Királyi menet – Pentelén is

A szokásokhoz tartozott az úgynevezett háromkirályjárás is. Általában vízkeresztkor jártak, de előfordult karácsonykor vagy újév és vízkereszt között is. Eredendően a bibliai háromkirályok látogatását felidéző alakoskodó felvonulás és dramatikus játék, ami az újkori népszokásokban már a vízkereszthez kapcsolódott. Egyetlen állandó szövegmotívuma a csillagének, de karácsonyi énekek is megjelenhettek ekkor.

Időjósló és termékenységvarázsló megfigyeléseket is tettek ezen a napon, de szokás volt a helyi pap látogatása és a ház megszentelése, aki az ezen a napon megszentelt krétával írta fel az ajtó fölé az ajtófélfára a napkeleti bölcsek nevének kezdőbetűit és aktuális évszámot az alábbi formában: 19 + G + M + B + 28. Ha nem hívták el a papot, előfordult, hogy családfő írta fel a kezdőbetűket és az évszámot.
Máig élő szokás, hogy a karácsonyfát ekkor szedjük le. Eredete a tetején lévő csillagdíszhez köthető, ami a háromkirályokat vezető betlehemi csillagot jelképezi.

Kronászt Margit
(Archív fotók: Intercisa Múzeum – helytörténeti gyűjtemény)

A rovat további hírei: Mozaik

DunaKosár Közösség - intézze heti bevásárlását másként!

DunaKosár Közösség - intézze heti bevásárlását másként!

2023. nov. 10.

Több helyen működik már az országban a termelők és vásárlók kölcsönös bizalmán alapuló közösség. Az ő tapasztalataikat megismerve, civil kezdeményezésként, önkéntesek munkájával jött létre városunkban is a DunaKosár Közösség.

DSTV: Márton nap előtt a Halászcsárdában

DSTV: Márton nap előtt a Halászcsárdában

2023. nov. 10.

Jeles gasztroünnep előzeteseként is felfogható a DSTV összeállítása. A Márton napi "libás fogások" előtt a Dunagyöngye Halászcsárda ünnepi kínálatával ismerkedhet a néző – természetesen már a szárnyasok kínálatára is fókuszálva. Hangkép.

DSTV: boszitábor az MMK-ban

DSTV: boszitábor az MMK-ban

2023. nov. 09.

Két turnusban várták a Boszorkány tábor résztvevőit az MMK-ban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az őszi szünetben rendezett sorozat résztvevőit izgalmas és érdekes programok egész sorával csalogatták. Hangkép.
 

Pénziránytű: hasznos volt a szakmai fórum

Pénziránytű: hasznos volt a szakmai fórum

2023. nov. 08.

A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói is részt vettek azon a bázisiskolai szakmai fórumon, amelyet a Pénziránytű Alapítvány országos programja keretében szerveztek a Pénzmúzeumban. 

DSTV: mozgalmas iskolahét a Dózsában

DSTV: mozgalmas iskolahét a Dózsában

2023. nov. 08.

Egymást érték az érdekes programok a Dózsa György Általános Iskolában rendezett iskolahéten, derül ki a DSTV összegzéséből. Az alsósok körében az elsősavató, míg a felsősök programjai közül a nyolcadik évfolyam nagy vetélkedője volt a csúcspont. Hangkép.
 

Elkészült a kerékpáros pumpapálya

Elkészült a kerékpáros pumpapálya

2023. nov. 07.

Városunk is pályázott és nyert egy kerékpáros pumpapálya megépítésére szóló kiírásra. A 45 millió forintba kerülő beruházás gyakorlatilag elkészült, a műszaki átadás-átvétel után hamarosan a nagyközönség is birtokba veheti az új létesítményt.

Változékony, napos nyitány, a hét végén komoly csapadékzóna jöhet

Változékony, napos nyitány, a hét végén komoly csapadékzóna jöhet

2023. nov. 06.

A következő napok változékony időt ígérnek a DO meteorológiai szakértőjének friss előrejelzése szerint, a hét végén eső várható – méghozzá durva mutatókkal!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  2. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  3. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  4. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  5. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő