Ünnepi emlékévet szervez a Pentele Baráti Kör
Nagyszabású, színes és vonzó események egész sorával rukkolt elő a Pentele Baráti Kör – az év második felében lesz 100 éve, hogy Pentelei Molnár János és 150 éve, hogy Barkóczi Rosti Pál elhunyt. Kezdeményezésük élénk visszhangra talált: emlékév lesz az idei esztendő. Emlékük él!
A témáról még múlt csütörtökön tartottak tájékoztatót a József Attila Könyvtárban – mint az eseményen Pálinkás Bertalan egyesületi elnök kiemelte, a két jeles személyiség halálának évfordulója remek alkalmat teremt arra, hogy a megemlékezésen túl az életművekre fókuszáljanak.
A pentelei szál
Fontos tudni, hogy a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) Nemzeti Sírkert országos kataszterében, a honi kulturális és történelmi kiválóságaink legszűkebb, hatezres állományában térségünkből kizárólag ők szerepelnek védett sírhellyel, részükről is büszkén vállalt dunapentelei kötődéssel:
– A korszakos művészetben, a honi művészeti és tudományos képviseletek világában, kontinenseken túlnyúlóan is kimagasló és sikeres alkotóként ismerték el őket, még ma is sok vonatkozásban megfejtésre váró grandiózus életművel. 2024-ben lesz 100 éve, hogy Pentelei Molnár János és 150 éve, hogy Barkóczi Rosti Pál elhunyt. Az évfordulók nyomán, kiemelkedő életpályájuk és munkásságuk alapján a lehető legszélesebb összefogással az idei évet emlékévvé kívánjuk nyilvánítani – méghozzá változatos eseménysor lebonyolításával.
Vonzó, színes kínálattal
A tájékoztatón elhangzott, hogy az emlékév keretében tervezik a két NÖRI-s sírhely felújítását, emellett egy emlékkő elhelyezését is. A két kivételes életmű bemutatását is szorgalmazzák: a Mondbach-kúriában a tervek szerint áprilistól júniusig lesz látható időszakos bemutató Pentelei Molnár János műveiből, míg Rosti életművét állandó kiállítás keretében ismerhetik meg a vendégek. Rosti zenei világát két koncert eleveníti fel, de külön tárlattal készül az ICA-D, a Szitányi kápolnában temetőtörténeti bemutatót szerveznek, a Dunaújvárosi Egyetem emléküléssel, az MMK a Rosti Pál Fotóklub tárlatával, a Bartók Kamaraszínház a Rosti Pál – a meg nem írt memoár című előadás felújítására készül.
Vetélkedőket, emléktúrát is szerveznek
Az emlékév különleges közösségi eseményeket is tartogat: a két jeles alkotó életművét és korát középpontba helyező vetélkedőket szerveznek az oktatási intézmények diákjainak, valamint a viadalokra jelentkező felnőtt csapatoknak. A sorban az első a Pentelei Molnár János életművére és korára fókuszáló vetélkedő, amelynek a Pentelei Mentálhigiénés oktatási intézmény ad otthont április derekán – a nevezéseket február 29-ig várják a verseny főszervezője, Kozma Erzsébet címén (zsoka.kozma@gmail.com).
A Rosti Pál életével és korával foglalkozó vetélkedő színhelye a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) lesz, ez utóbbi erőpróbát november végén rendezik. A jelentkezéseket szeptember 30-ig várják Szmodics László főszervező címén (szmodicsl@gmail.com).
Az emlékév keretében különleges emléktúra is várja az érdeklődőket. Ez utóbbi során Pentelei Molnár János szülőházának térségéből Pálhalmára Barkóczi Rosti Pál kastélyáig barangolhatnak a résztvevők.
A tájékoztató végén Pálinkás Bertalan hangsúlyozta: Rosti Pál és Pentelei Molnár János gazdag életműve mindannyiunk öröksége – ennek nyomán természetesen fontos cél, hogy ne csak az emlékévben legyen megismerhető, hanem foglalja el gyarapításra érdemes, méltó helyét a köztudatban is.
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán; belső oldali fotók: Wikimédia; Dunaújváros Mesél blog)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: régi nóták az MMK-ban
2024. ápr. 05.
Remek koncert is színesítette az MMK 50 éves jubileumi nagyrendezvényeinek kínálatát, derül ki a DSTV összeállításából. Szekeres András és Barbaró Attila vendégjátékának gerincét természetesen a Junkies zenekar dalai jelentették. Hangkép, vastaps.
DSTV: ünnepi készülődés a múzeumban
2024. ápr. 04.
Húsvét előtt nagy volt a forgalom az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény az ünnepi hagyományok nyomán kézműves foglalkozásokra, tojásfestésre, ajándékkészítésre várta az érdeklődőket. Hangkép.
DSTV: ifjú tehetség zajos sikere
2024. ápr. 01.
A cikk már megjelent hasábjainkon, most következzen a DSTV összegzése. Teltházas koncerten adott különleges zenei élményt a Bartók színháztermében Bartalos Ádám, a Sándor Frigyes Zeneiskola ifjú tehetsége. Hangkép.
DSTV: a múlt nyomában
2024. már. 30.
Két történelmi vonatkozású eseménysor szerepel a DSTV összeállításában. A helyszín az Intercisa Múzeum, ahol Farkas Lajos igazgató előbb a délszláv háború egyik eseményéről, majd Esterházy János felvidéki mártír politikus pályájáról fejtette ki gondolatait. Hangkép.
DSTV: "Forduljon Psmithhez!"
2024. már. 28.
Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.
Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"
2024. már. 27.
Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.
Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!
2024. már. 27.
Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!