Dunaújváros Hetilap

Felújítják a Liget köz parkolóit

Fábos Zsolt - 2024. február 6. 11:00

Szabó Zsolt, a 6-os választókerület képviselője szakemberekkel járta körbe a Petőfi liget térségét a közelmúltban, felmérve többek között a már meglévő parkolók állapotát is.

A belvárosra már általánosságban elmondható, hogy minden parkolóhely aranyat ér. Itt ugyanis egész nap nehéz szabad helyet találni, éppen ezért vigyázni kell azokra, amik már megvannak Nem véletlen, hogy a parkolás ma az egyik központi téma Dunaújvárosban. Központivá vált a közelmúltban a Petőfi ligetben is, amikor Szabó Zsolt a körzet képviselője a már meglévő helyek felújításáról egyeztetett – illetve szóba került az is, hogy hol lehetne még újakat létesíteni:
– Aki nyomon követi a munkát, amit a 6-os választókerületben élőkkel közösen véghez vittünk az elmúlt években, az szerintem két dolgot biztosan láthat. Az egyik, hogy tervszerűen építkezünk, a másik pedig, hogy mindezt a lakókkal közösen tesszük. Hiszek abban, hogy a lakók nélkül semmilyen fejlesztést nem lehet eldönteni, illetve véghez vinni. Ezért is fontos vívmánynak tartom, hogy aktív párbeszéd alakult ki a lakók és köztem, illetve az önkormányzat között. Vannak pillanatok, amikor viszont nem fejlesztésről kell beszélnünk, hanem felújításról, erőforrásaink megóvásáról. A Liget közben vannak olyan parkolók, amelyek javításra szorulnak. Szakemberek segítségével most ezeket tekintjük át és a tavasz beköszöntével pedig kijavítjuk őket. Mindezek mellett pedig azon is dolgozunk, hogy a parkolók számát is tudjuk bővíteni, természetesen olyan helyeken, ahol ez senkit nem zavar. Mert azt tudjuk, hogy parkolót mindenki szeretne, de azt is, hogy az ablaka alá lehetőleg ne álljon senki – igyekszünk elfogadható megoldásokat találni.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt

Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt

2025. nov. 21.

A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.

Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben

Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben

2025. nov. 20.

Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.

Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság

Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság

2025. nov. 20.

Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.

Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával

Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával

2025. nov. 19.

A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.

Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért

Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért

2025. nov. 18.

A klímaváltozás hatásai az általunk jól ismert növényfajtákat sokszor rosszul érinti. A beteg, elszáradt vagy öreg fák kivágása és pótlása is folyamatos – nem csak városunk közterületein. A Baracsi úti Arborétumban komoly tereprendezés tart – alapítványi segítséggel is.

Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje

Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje

2025. nov. 17.

Első alkalommal adott otthont a Generációk Háza a Zöld Kincsek Börzéje elnevezésű sokadalomnak. A Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester körzetében található intézmény valódi központjává válik az ehhez hasonló közösségi eseményeknek.

 

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

2025. nov. 17.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepnapi ceremóniájáról. A szociális munka napján rendezett program során Farkas Judit esetmenedzser kapta az intézmény legrangosabb elismerését! Hangkép.