Széchenyi 70: nagyon Nagy találkozás lesz!

Öcaline - 2024. február 10. 8:15

Szépen gömbölyödik a Széchenyi István Gimnázium alapításának 70 éves jubileumi programja; az alábbiakban az eseménysorozat csúcspontjának ígérkező Nagy találkozás kínálatából szemezgetünk, és nagyon fontos, hogy közeleg a seregszemle jelentkezési határideje!

Amint arról a közelmúltban már beszámoltunk, nagyszabású gálával, öregdiákok összetartásával, rendhagyó órák sokaságával ünnepli alapítása 70. év évfordulóját a Széchenyi István Gimnázium.

Évtizedes emlékeket idéznek

A programsorozat csúcsának a Nagy találkozás fantázianevű esemény ígérkezik, amelynek március 23-án, szombaton ad otthont a gimnázium. Az ünnepi események szervező csapatától kapott tervezet szerint sok-sok műfaj, sok-sok helyszín és esemény segít a múltidézésben, a generációk nagy találkozásában. 
Sok jelentkezőt regisztráltak már, és ugyan a kínálatot csak a regisztrációs határidő után véglegesítik – ehhez lásd keretes anyagunkat! –, már most látható, hogy igen gazdag felhozatal várja a „gimi” vendégeit. A cél is egyértelmű: remek közösségi eseményre, évtizedes emlékek felidézésére készülhetnek a résztvevők. (Az emlékidézésben addig is, folyamatosan segít a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Öregdiákjai nevű csoport a nagy közösségi felületen – érdemes rendszeresen visszanézni!)

Jelen lenne? Jelentkezzen!

Szintén szerepelt első beharangozónkban, de nagyon fontos: a Nagy Találkozás szervezői kérik, előzetesen jelezze mindenki, aki szeretne személyesen is részt venni a seregszemlén. Nagyon közel a határidő: február 15-én, azaz jövő csütörtökön éjfélig várják/regisztrálják a jelentkezéseket!
A szervezők egyúttal azt is kérik, hogy a jelentkezők írják meg, vállalnának-e közreműködést, nyilvános szereplést, beszélgetést, közös éneklést a rendezvényen. A generációk nagy találkozását ígérő programra az oregdiak@szig.mdn.hu címen várják a jelentkezőket, és itt gyűjtik az öregdiákok emlékeit is!

Mindenből jó sokat!

A program 9 órakor kezdődik és késő délutánig tart, a kínálatban a kötetlen csevegések mellett folyamatosan üzemelő üzenőfal, időkapszula-készítés is szerepel. Már délelőtt megkezdődnek az előkészületek, próbák a délutáni dzsemborira – énekkari próba, a Közép-Oskolás Színpad, vagyis a KOSZ színjátszóinak összetartása –, de tesiórák, illetve még alakulóban lévő más szakórák is várják az örökdiákokat. 
Folyamatosan működik az üzenőfal és a retro fotószoba, de filmvetítés, emlékek kiállítása is színesíti a kínálatot. A tervezett ebédszünet alatt szervezik az alkalmi osztálytalálkozókat, majd 14 órától ünnepi suligyűlés kezdődik – bemutatkozik a kórus és a KOSZ, elhelyezik az időkapszulát –, ezt követően egyebek mellett retró vetélkedő, múltidéző pódiumbeszélgetések és zenés programok sora, de még közös fotózás is csalogatja a résztvevőket. A több helyszínen futó kavalkád vége egy újabb suligyűlés lesz – a közös muzsikával, énekszóval súlyosbított esemény keretében gyertyagyújtással emlékeznek a résztvevők azokra, akik már nem jöhetnek el.

A gyászpercek után újra a felhőtlen jókedvé a terep – nagyon nagy találkozás lesz, legyenek, legyetek, legyünk sokan!

(Fotók: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Öregdiákjai)

A rovat további hírei: Mozaik

Hogyan lehet vadvirágos kerted? Segítenek!

Hogyan lehet vadvirágos kerted? Segítenek!

2025. ápr. 14.

Folytatja a vadvirágos kertek, illetve önvető virágszigetek létrehozását szorgalmazó programját az ÖKO Klub Dunaújváros közössége. Tanácsadás és magbörze a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután, minden érdeklődőt virágos jókedvvel várnak!

Változékony, de néha már-már nyárias napok!

Változékony, de néha már-már nyárias napok!

2025. ápr. 14.

Szeszélyes április?! Nem kifejezés: a hűvöskés kezdetek után csapadékos, de már a nyarat idéző napokat ígér a DO időjárási szakértője. A hét végén is változékony idő vár ránk.

Nők a munkaerőpiacon

Nők a munkaerőpiacon

2025. ápr. 14.

Az idei nőnapon is – csakúgy, mint korábban – a nők jogai és helyzete kötötte le a HR-területen dolgozók figyelmét. (X)

Milyen az ideális műhely, ami megfelelő körülményeket teremt a munkához?

Milyen az ideális műhely, ami megfelelő körülményeket teremt a munkához?

2025. ápr. 13.

Tarts velünk, mert megtaláltuk azt a megoldást, amivel a munka a szabadban is komfortos lehet. Persze nem szó szerint, de egy műhely esetében nem mindegy, hogy mennyire kellemes a klíma télen és nyáron. (X)

Húsvéti díszbe öltözik a Városháza tér

Húsvéti díszbe öltözik a Városháza tér

2025. ápr. 13.

Hamarosan a város főterére is megérkezik a húsvét: Dunaújváros Alapítóinak Egyesülete a közelgő ünnep alkalmából idén is tavaszi díszekbe bújtatja a teret. A tagoknak ezúttal szorgos kezecskék lesznek segítségükre, hiszen a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodásaival közösen varázsolnak húsvéti hangulatot. 

Mozgalmas közösségi nappal és csodás koncerttel ünnepelték az autisták világnapját (galériával)

Mozgalmas közösségi nappal és csodás koncerttel ünnepelték az autisták világnapját (galériával)

2025. ápr. 12.

Két különleges eseménnyel ünnepelték az autizmus világnapját – és vele a toleranciát, az odafigyelést és az elfogadást – városunkban múlt szombaton. A Jószolgálati Otthon Liget közi bázisa előtti tér remek közösségi programsorozatnak, az evangélikus templom meghitt-szép koncertnek biztosított helyszínt.

A szezonális táplálkozás előnyei

A szezonális táplálkozás előnyei

2025. ápr. 12.

Gondolta volna, hogy a természet rendje milyen szorosan összefonódik mindennapjainkkal, főleg ha az asztalainkra kerülő ételekről van szó? A szezonális étkezés ősi hagyományokon alapul, amire őseink még ösztönösen figyeltek. (X)