Dunaújváros Hetilap

95 évesen is aktívan, az unokákért

doszerk - 2024. március 19. 10:00

Tündéri 95 éves szépkorú polgár ünnepelte születésnapját városunkban – Győri Sándorné, Julianna nénit a jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában. Julianna néni családja körében fogadta a jókívánságokat.

Győri Sándorné, Julianna néni Nagybaracskán született 1929-ben testvérével együtt. Városunkba 1959-ben került, férjhez ment, majd két gyermeke született.  
– 1959-ben kerültem ide, Dunaújvárosba. A férjemmel albérletben kezdtük annak idején, még az Óvárosban. Dolgoztam a Ruhagyárban 8 évig, utána a Vasműben a Hideghengerműben.  Ott nagyon jó helyem volt, kicsik voltak akkor még a gyerekek, és két műszakban tudtam dolgozni 3 éven át. Azt követően a vendéglátásban helyezkedtem el konyhán, a Papírgyárban, utána pedig a Duna Étteremben, végül innen mentem nyugdíjba. A konyhai feladatok mellett pénztárosként is dolgoztam – emlékezett vissza Julianna néni. 
Két gyermeke, egy lánya és egy fia sajnos korán elhunytak.
– Csak az unokáim vannak már, abból van 5 fiú, meg kettő dédunokám, akik lányok. Ők éltetnek. Többük Svájcban él, aztán havonta hazalátogatnak, és én mindig sütök-főzök nekik. 

Julianna néni azt mondta az unokáik éltetik, hiszen miattuk mindig van mit csinálnia, és ez kitölti a mindennapjait. 
– 95 év, hát kimondani is sok! Hol így, hol úgy telnek a napok. De azért úgy, ahogy, megcsinálok mindent. Én takarítok, mosok, főzök, és 95 évesen azért azt gondolom ez egy nagyon jó teljesítmény. 5 fiú unokám van, nagyon rendesek. Minden hónapban többször jönnek ám, és akkor sütök-főzök nekik. Készítem őket a visszaútra. 
Julianna néni a szomszédokkal is jó viszonyt ápol, szerinte a hosszú élet titka az unokái mellett, az hogy állandó mozgásban van, igencsak aktívak a hétköznapjai: mindig van mivel foglalkoznia, soha nem hagyja el magát.

Szerinte ez a legfontosabb, és ezt tanácsolja a hozzá hasonló, szépkorú társainak is.

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: együtt a vészívók ellen

DSTV: együtt a vészívók ellen

2024. máj. 26.

Számolják, figyelik és lehetőség, illetve igény szerint irtják is a szúnyogokat a város területén, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkormányzat felkészült a szúnyoggyérítésre, ám a lakossági beavatkozás is nagyon fontos a vészívók életterének csökkentése érdekében. Hangkép.

Felmérték a város teljes faállományát

Felmérték a város teljes faállományát

2024. máj. 24.

Egy közvetlen európai uniós pályázatnak köszönhetően tavasszal elindult városunkban az Urbact program Biodiver City projektje, ami 9 európai ország, 10 városával együtt kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire. Ehhez a projekthez kapcsolódóan most egyetemisták látogattak Dunaújvárosba.

Korlátozás is, új parkolók is – a lakók kérésére

Korlátozás is, új parkolók is – a lakók kérésére

2024. máj. 22.

Új parkolókat alakítottak ki a Táncsics Mihály utca és a Balogh Ádám utca által határolt belső udvarban. Az elkészült munkálatokról Szabó Zsolt, a terület önkormányzati képviselője beszélt, aki a jövőbeli tervekről is tájékoztatott.

Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent

Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent

2024. máj. 21.

Az Európai Unió Régiók Bizottsága azzal a kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy az Európa napon világítsák ki központi épületeiket és ezzel emlékeztessenek arra, hogy egy hónap van vissza az európai választásokig. Dunaújváros is csatlakozott a felhíváshoz.

Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!

Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!

2024. máj. 19.

Évek óta nagy siker a résztvevők körében, és egyúttal a Közbiztonsági rendezvénysorozat eseményeinek egyik meghatározó programja a Rendvédelmi nap: a seregszemlének a Kultik Mozi előtti tér ad otthont, méghozzá május 24-én, pénteken.

Kutyamérgezés: háromszázezer forint a nyomravezetői díj

Kutyamérgezés: háromszázezer forint a nyomravezetői díj

2024. máj. 18.

Már több hete borzolja a kedélyeket, hogy valaki a felső Duna-parton mérgezett állateledelt szór el, és ezzel veszélyezteti az arra sétáltatott kutyák életét.

Újra megnyílt a Budai Nagy Antal úti hulladékudvar, várják a lomokat!

Újra megnyílt a Budai Nagy Antal úti hulladékudvar, várják a lomokat!

2024. máj. 17.

Már a városlakók rendelkezésére áll a hulladékudvar Dunaújvárosban, ahol a lomtalanításokon túl bármikor letehetik a felgyűlt lomokat, hulladékokat. A hulladékudvar a Budai Nagy Antal úton található a Dunanett telephelye mellett.