95 évesen is aktívan, az unokákért
Tündéri 95 éves szépkorú polgár ünnepelte születésnapját városunkban – Győri Sándorné, Julianna nénit a jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában. Julianna néni családja körében fogadta a jókívánságokat.
Győri Sándorné, Julianna néni Nagybaracskán született 1929-ben testvérével együtt. Városunkba 1959-ben került, férjhez ment, majd két gyermeke született.
– 1959-ben kerültem ide, Dunaújvárosba. A férjemmel albérletben kezdtük annak idején, még az Óvárosban. Dolgoztam a Ruhagyárban 8 évig, utána a Vasműben a Hideghengerműben. Ott nagyon jó helyem volt, kicsik voltak akkor még a gyerekek, és két műszakban tudtam dolgozni 3 éven át. Azt követően a vendéglátásban helyezkedtem el konyhán, a Papírgyárban, utána pedig a Duna Étteremben, végül innen mentem nyugdíjba. A konyhai feladatok mellett pénztárosként is dolgoztam – emlékezett vissza Julianna néni.
Két gyermeke, egy lánya és egy fia sajnos korán elhunytak.
– Csak az unokáim vannak már, abból van 5 fiú, meg kettő dédunokám, akik lányok. Ők éltetnek. Többük Svájcban él, aztán havonta hazalátogatnak, és én mindig sütök-főzök nekik.
Julianna néni azt mondta az unokáik éltetik, hiszen miattuk mindig van mit csinálnia, és ez kitölti a mindennapjait.
– 95 év, hát kimondani is sok! Hol így, hol úgy telnek a napok. De azért úgy, ahogy, megcsinálok mindent. Én takarítok, mosok, főzök, és 95 évesen azért azt gondolom ez egy nagyon jó teljesítmény. 5 fiú unokám van, nagyon rendesek. Minden hónapban többször jönnek ám, és akkor sütök-főzök nekik. Készítem őket a visszaútra.
Julianna néni a szomszédokkal is jó viszonyt ápol, szerinte a hosszú élet titka az unokái mellett, az hogy állandó mozgásban van, igencsak aktívak a hétköznapjai: mindig van mivel foglalkoznia, soha nem hagyja el magát.
Szerinte ez a legfontosabb, és ezt tanácsolja a hozzá hasonló, szépkorú társainak is.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.